Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C

Ács Anna tizenhármat vágott, nyert a VPSE

2018. december 3. 18:43
A Veszprém Pannon SE 31-26-ra múlta felül a PEAC együttesét tegnap délután a női kézilabda NB II Dél-nyugati csoportjának tizedik fordulójában.

A két héttel ezelőtti, Balatonboglár elleni ötgólos „zakó” után Némethné Sulyok Erzsébet tanítványai annak a reményében léptek a Városi Stadion parkettjére vasárnap, hogy ha két vállra fektetik pécsi ellenfeleiket, akkor kilábalnak a hullámvölgyből, s tovább tapadhatnak a bajnokságuk középmezőnyéhez. A gárda egyik meghatározó játékosa, Regovics Vilhelmina sérülése ellenére is – önfeláldozóan – vállalta a játékot.

Az első félidőt hatalmas elánnal kezdték a veszprémi amazonok, akik Ács Anna vezetésével már igen hamar tetemes előnyt biztosítottak ki maguknak (13. perc: 8-3). Regovics a játékrész derekánál cserére kényszerült, ugyanis fájdalmai miatt nem tudta folytatni a játékot. Az eset, illetve az aggodalom picit megzavarta a Sulyok-tanítványokat, de a félidőt jelző sípszó után így is ők örülhettek, ugyanis 13-12 állt az eredményjelzőn.

Ács Anna hátán cipelte csapatát (Archív fotó)Ács Anna hátán cipelte csapatát (Archív fotó)

A szünet után egy kiegyensúlyozott, sugárzó hazai alakulat hagyta el a Városi Stadion öltözőjét. Ács Anna továbbra is kitűnően – szinte hibátlanul – kézilabdázott, de említést érdemel Kun Boglárka is, aki a szezonban nyújtott eddigi legjobb teljesítményével járult hozzá ahhoz, hogy csapata akarata érvényesüljön (40. perc: 19-15). Magyar Nikolett mondhatni hozta a szokásos formáját, parádés védéseivel hősiesen őrizte a veszprémi ketrecet. A végjátékban pedig Kőszegi Bianka tette fel a VPSE teljesítményére a koronát: 31-26, magabiztos hazai diadal!

Hétvégén – a naptári évben utoljára – mutathatják majd meg a veszprémi lányok, hogy mennyi erő, s küzdeni akarás lapul még bennük. Szombaton (18.00) a tizenegyedik kör, majd' száz kilométer, s a Tolna együttese vár majd megyeszékhelyünk kézilabdázónőire.

Női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 10. forduló:
Veszprém Pannon SE–PEAC 31-26 (13-12)
Veszprém, Városi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Kovács, Tóth.
A VPSE góldobói: Ács 13 (2), Kőszegi 5, Kun 4, Gönczi 3, Lozsi 2, Bodnár 2, Juhász 1, Regovics 1.
Edző: Némethné Sulyok Erzsébet.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/1.

Edzői értékelés

Némethné Sulyok Erzsébet: – Az egész mérkőzést nagy küzdeni akarás, illetve koncentrált, összehangolt csapatjáték jellemezte a részünkről. Kiegyensúlyozottan és jól játszottunk, büszke vagyok a „lányaimra”!

Simon Dániel
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
23-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 17. 19:30
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
32-18
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény
29-30
részletek
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.