Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kozmutza ünnepi napok

2009. november 26. 7:48
Kozmutza Flórára és az általa felkaroltakra emlékezik ebben az évben is a róla elnevezett veszprémi speciális iskola.

– Intézményünk 14 évvel ezelőtt vette fel Kozmutza Flóra nevét. Fontosnak tartom, hogy iskolánkban tovább vigyük azt a szakmai örökséget, melyet ránkhagyott, és minden évben megemlékezzünk róla a születésnapján - mondta el Dörnyeiné Barabás Éva, a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium igazgatója szerdán.

- A háromnapos program első napját a szakmának szenteljük: a társintézményekkel és gyógypedagógusokkal együtt szakmai előadásokon és tanórákon veszünk részt. A második nap a gyermekeknek szól, ebben az évben öko-napot tartunk. A harmadik napon a szülőkkel együtt tartjuk meg az órákat, hogy ők is fejlődhessenek és felkészültebben tudjanak foglalkozni gyermekeikkel – részletezte a programot az igazgató.

Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő, a Kozmutza Flóra Alapítvány Értelmi Sérült Gyermekekért kuratóriumi elnöke és az ünnepségsorozat fővédnöke szerint örvendetes, hogy a gazdasági válság ellenére az 1 százalékos felajánlásából idén is jelentős összeget kapott a szervezet.
- Számomra ez azt jelzi, hogy sok jó szándékú ember él közöttünk - mondta, majd néhány szóban bemutatta az alapítványt: – 1997-ben két szülő hozta létre a szervezetet, mert fontosnak tartották olyan szabadidős tevékenységek szervezését, melyeket a hátrányos helyzetű családok anyagi okokból vagy családtagjuk egészségi állapota miatt nem engedhetnek meg maguknak.

- Szeretnénk, ha az egészséges gyerekek elfogadnák a hátrányos helyzetű és a fogyatékkal élő társaikat - folytatta az elnökasszony. - Az idei ünnepségsorozat keretében tartjuk meg az egészségnapot is, ahol a város iskoláiból jönnek tanulók, és vegyes csoportokat alkotva küzdenek egymással, egymásért. Egy perc alatt megszűnik közöttük a különbség, együtt szurkolnak, örülnek. A lényeg, hogy mindenki itt van közöttünk. Idén néhány veszprémi kézilabdázó is részt vesz a rendezvényen.

Galéria
Kozmutza ünnepi napok
Godzsa Zoltán
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. 2026. április 11. 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. 2026. április 11. 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. 2026. április 11. 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.