Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Valami különlegeset tudhatunk

2009. november 25. 10:13 // Forrás: dallos zsuzsa
A Bakony és a Balaton ölelésében különleges emberek élnek. Olyanok, akik közül két nagy politikai párt is első számú vezetőt választott.

Navracsics Tibor egy konzervatív, Mesterházy Attila egy baloldali frakció vezetője. Mindketten a megyeszékhely iskoláiban tanultak meg írni, olvasni, barátokat szerezni. Veszprémi pedagógusok is formálták személyiségüket, osztálytársaikkal, barátaikkal való kapcsolatuk csiszolta jellemüket. Nem túlzás, ha azt gondolom, Veszprém is hozzájárult ahhoz, amivé lettek.

Az a város, ahol két nagyszerű kórus, a Liszt Ferenc és a Veszprémi Vegyeskar évtizedek óta csodálatos koncertekkel ajándékoznak meg bennünket, de akik kétségtelen, hogy vetélkednek is egymással.

Az a város, melynek polgáraiként képesek vagyunk eltartani két színházat is: a Petőfi és a Pannon előadásai ezreknek jelentenek kellemes élményt, s ne tagadjuk, a két intézmény kapcsolata nem mindig felhőtlen.

Az a város, amelyben két televízió is megél: a Veszprém mellett a Séd (utódja, a Regina) adásai tájékoztatnak több mint egy évtizede, s melyek működéséhez mi, az itt élők kemény forintokkal járulunk. S nyílt titok, a versengés sokféle formája alakult ki köztük.

Bárhol jártam az országban vagy a világban, mindenhol eldicsekedtem városommal, s büszkén hangoztattam, mi valódi polgárokként élünk, az ellentéteket félre téve képesek vagyunk a kultúrára áldozni, nekünk az értékteremtés a fontos, mi fölül emelkedünk holmi szembenállásokon.

Újabb megerősítés kaptam egy tegnapi bejelentés nyomás: Mesterházy Attilát pártja elnöksége miniszterelnök-jelöltnek tartja alkalmasnak, és erről kikéri tagjainak véleményét. Ismervén azonban a politikai elemzők munkáit, csodának kellene történnie, hogy valóban miniszterelnökké is válasszák.

Nekem pedig nem kellene csodában bíznom, hogy továbbra is különleges embereknek gondoljam magunkat, veszprémieket. Jó lenne hinnem, hogy méltányoljuk az említett frakcióvezető jelölését – pártállástól függetlenül. Hisz ezzel saját magunkat ismerjük el.

És miután tavasszal leadtuk voksainkat, bízhassam városunk hagyományainak erősségében, érvényességében: vagyis vetélkedjenek, versengjenek egymással a közülünk kikerült politikusok, csak ne feledjék, miért küldtük az ország házába őket.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. 2026. április 11. 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. 2026. április 11. 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. 2026. április 11. 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.