Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A veszprémi kórház nyitva marad

2009. november 24. 17:30
Több kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el újinfluenzás megbetegedések miatt. Veszprémben erre egyelőre nincs szükség.

Dr. Tótth Árpád orvosigazgató kérdésünkre elmondta, az ÁNTSZ még nem adott utasítást arra, hogy meghozzanak egy ilyen drasztikus intézkedést.

– Folyamatos kapcsolatban állunk az ÁNTSZ-szel, a jelenlegi helyzetben azonban nem indokolt a tilalom. Abban az esetben viszont, ha valamelyik osztályunkon járványhelyzet alakul ki, nem szükséges a Szolgálat megerősítésére várnunk, saját hatáskörben is elrendelhetjük a látogatási tilalmat – mondta.

Dr. Bujdosó László regionális tisztifőorvostól megtudtuk, az intézkedésekre azért nincs jelenleg szükség, mert megyénk fertőzöttségi szintje még messze elmarad a régió többi területéhez képest. – Tatabányán háromszor, Székesfehérváron három és félszer, a komáromi intézetünk területén ötször, az esztergomi kistérségben pedig csaknem hétszer annyi fertőzöttet tartanak nyilván, mint Veszprém megyében – részletezte, s hozzátette, a statisztikák alakulása még nem ok arra, hogy félvállról vegyük a járványt.

– Péntektől 26 oltópont üzemel régió szerte, melyből a megyében kilenc, Veszprémben pedig kettő. Vasárnap kivételével minden nap a lakosság rendelkezésére állnak. Sokan jönnek el beoltatni magukat azok közül, akik mindennapi elfoglaltságaik miatt nem tudnak időt szakítani arra, hogy maguk vegyék meg és adassák be a vakcinát háziorvosukkal - mondta el a tisztifőorvos.

Kocsis Sándor
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. 2026. április 11. 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. 2026. április 11. 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. 2026. április 11. 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.