Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hogy kinek? Hát az EKI-nek!

2009. november 18. 7:42
Egyik oldalon fogyóban vannak, a másikon viszont szorgalmasan szaporodnak az influenzaoltással kapcsolatos kérdések.

Akkor kérem szépen mi az, hogy EKI? Hogy nem tudjuk? Pedig illene. Mert úgy 2000 forintba kerül az influenza elleni védőoltás a gyógyszertárakban, és ebből 460 forint jár az EKI-nek.

A lakosság egyre kevésbé kérdőjelezi meg az oltóanyag felvételének szükségességét, mert valósnak ítéli meg a veszélyt, viszont dagadozik a hülyeség, nagytekintélyű közvélemény-kutató cégek foglakoznak a többi között azzal, hogy akkor a fideszes szavazók vagy szoci szavazók oltatják-e be magukat szívesebben. Itt van viszont az említett EKI, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet, amiről az átlagember akkor hallhatott először, ha figyelte a parlamenti beszámolókat.

A Fidesz tette fel a kérdést, hogy miért kap vakcinánként 460 forintot az EKI az értékesített H1N1 oltások után, ami olyan fogas kérdésnek bizonyult, hogy Székely Tamás egészségügyi miniszter hirtelenjében semmiféle választ nem tudott kiagyalni. Nem is vártunk el tőle ennél nagyobb teljesítményt. Azért jó tudni, hogy már nem az EKI, hanem az ÁNTSZ felelős a gyógyszertárak oltóanyaggal való ellátásért, mert nem állt a feladata magaslatán.

Oka van annak, hogy a Fidesz „akadékoskodik”, mert gubanc azért van. Az Egészségügyi Minisztérium honlapjára felkerült a kormány és az Omninvest gyógyszergyártó közötti szerződés tartalma, de csak részben, a teljes szöveg megtekintését a kabinet bárki számára lehetővé teszi, a hivatalban. Majd a polgár szabadnapján besétál a minisztériumba és betekintést nyer. És még örül is a kivételes lehetőségnek, mert eredetileg, amikor a hatmillió adag új influenza elleni védőoltást megrendelte a kormány, a szerződést titkosították. Utólag, egy kis fideszes nyomásnak engedve, kegyet gyakoroltak a betekintéssel. Viszont egyéb adat nincs a beszerzésekre vagy a raktározásra vonatkozó tudnivalókról, árakról, minőségi garanciákról, kritériumokról sem. Meg arról sem, kik a tulajdonosai a milliós állami megrendeléshez jutó cégnek. Legfeljebb találgathatjuk, mint azt is, hogy ki ez az EKI és hova folydogál el a 460 forintunk (is).

Gombás Gabriella
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.