Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C

Sima veszprémi győzelem Győrben

2018. május 1. 13:46
A Veszprém Pannon SE női kézisei magabiztosan győzték le vendéglátójukat a harmadosztályú bajnokság vasárnapi találkozóján.

Három fordulóval a női kézilabda NB II vége előtt megnyugodhattak a veszprémi lányok, hiszen az ötödik pozíciónál hátrébb már nem végezhetnek, ami azt jelenti, hogy a megemelt számú kiesőhelyeket is sikeresen elkerülték Kovács Gábor tanítványai.

A mieink a hétvégén a tabella kilencedik helyén álló SZESE Győr együtteséhez látogattak, ahol a papírformát igazolva remekül kezdték a találkozót: negyed óra alatt mindössze három hazai gólt engedélyeztek (3-6). A folytatásban csak tovább nyílt az olló a két fél között (22. perc: 4-10), a félidőre pedig ötgólos előnnyel vonulhatott a bakonyi együttes (9-14).

Magabiztosan nyert a VPSE (archív fotó)Magabiztosan nyert a VPSE (archív fotó)

Négy-egyes rohammal zárkózott fordulást követően a hazai együttes (35. perc: 13-15), de Kovács Gábor időkérése még időben hatott, hiszen 2-9-es szériával rukkoltak elő tanítványai (50. perc: 15-24). A végjátékban csak a győzelem mértéke lehetett kérdéses: a Veszprém Pannon SE– fiataljaival a frontvonalon – végül kilenc góllal múlta felül a kisalföldieket.

Női kézilabda NB II, 20. forduló:
SZESE Győr–Veszprém Pannon SE 20-29 (9-14)
Győr, Egyetemi Csarnok 50 néző. Vezette: Báthory, Lamberg-Liszkay.
Veszprém: Magyar – Lozsi 3, Jaksics 8, Kun, Leitold, Ács 6, Regovics 3. Csere: Szerdahelyi (kapus), Járossy 3 (1), Kőszegi 3 (2), Juhász, Dukai, Ujhelyi 1, Novák 2, Bodnár, Molnár. Vezetőedző: Kovács Gábor.

Edzői értékelés

Kovács Gábor: – Rögtön a találkozó elején magunkhoz vettük a kezdeményezést, s uralni tudtuk azt. A második félidő kezdetén az öltözőben maradtunk, de egy időkéréssel sikerült rendezni a sorokat. Örülök, hogy a fiatal játékosaim is lehetőséghez juthattak. Bízom benne, hogy a hátralévő két mérkőzést komolyan veszi csapatom és sikeresen fejezhetjük be a bajnoki szezont.

vehirsport.hu
Domján Attila
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
23-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 17. 19:30
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
32-18
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény
29-30
részletek
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.