Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A fiatalokat támadja leginkább a vírus

2009. november 12. 14:40 // Forrás: MTI / vehir.hu
Az eddigi legkiterjedtebb tanulmány azt igazolja, hogy leginkább a fiatalokat fertőzi meg az újinfluenza.

A Lancet brit orvosi szaklap internetes változatában megjelent tanulmány alátámasztja, hogy a kórokozó nem annyira virulens, mint először feltételezték, ám egyúttal óvatosságra hívja fel a figyelmet, mert nem zárható ki mutálódása egy veszélyesebb variációvá.

Mexikói járványtani kutatók több mint 63 ezer ember adatait elemezték, akiket áprilistól július végéig influenzaszerű tünetekkel kezeltek az ország klinikáin. A közel  hétezer, teszttel igazolt H1N1-eset 56 százaléka 10 és 39 év közötti embereknél fordult elő. Jóval kisebb arányban fertőződtek meg az idősebbek, ami arra utal, hogy a korábban átélt influenzák némileg védenek a H1N1-vírussal szemben.

Míg azonban a 20 és 29 év közötti betegeknek alig 1 százaléka halt meg, a 60 és 69 év közötti korosztályban a halálozási arány majdnem 6 százalékos volt. A tanulmány további adalékokkal szolgál arra vonatkozóan, hogy a szezonális influenza elleni korábbi vakcináltság részleges védelmet nyújt. Megerősíti azt is, hogy a krónikus betegek kockázata jóval nagyobb: hatszoros arányt állapít meg náluk.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.