Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C

A végére összeállt a gépezet

2017. december 24. 8:20 // Forrás: veszpremkosar.hu
Az NB II középmezőnyének elején telelhet a Veszprém Pannon SE, a kézilabdás lányok teljesítményét a szezon közben érkező vezetőedző, Kovács Gábor értékelte.

Félidejéhez érkezett a harmadosztályú női kézilabda-bajnokság. A Pannon Egyetem kötelékeiből idén nyáron kiváló Veszprém Pannon SE csapata hat győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel, az ötödik pozícióban zárta az őszi felvonást.

A bajnokságot elején még Erdélyi Tamás ült a VPSE kispadján, ő azonban egyéb teendői miatt nem tudta folytatni küldetését, helyét a serdülőcsapat edzője, Kovács Gábor vette át a negyedik körben.

Kovács GáborKovács Gábor

– A Körmend elleni hazai fellépésünktől eltekintve abszolút elégedett vagyok a lányok hozzáállásával és munkájával. Úgy gondolom, hogy ez eredményességben is meglátszott, de ami ennél is fontosabb, az utolsó három találkozón már azt a csapatot láttam a pályán, amit korábban elképzeltem – összegzett Kovács Gábor vezetőedző.

A tréner három fronton is elkötelezte magát a veszprémi gárdánál: a felnőtt együttes mellett ő vezeti harcba az ifistákat, s a serdülők is a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium testnevelő tanárától tanulhatják meg sportág alapjait. – Úgy érzem, hogy sikerült megtalálni a közös hangot a csapattal. A lányok vevők az elképzeléseimre, s úgy látom, hogy van foganatja annak, amit mondok. Így nem lehetett kérdés, hogy maradok-e szezon végéig – tette hozzá az öt győzelmet, egy döntetlent és két vereséget számláló tréner.

Archív fotóArchív fotó

Az együttes jövőbeli céljairól is szó esett. A feljutáshoz továbbra is meg kellene erősíteni a fiatal amatőr sportolókból álló együttes keretét, a kiesést azonban jó eséllyel elkerülheti a VPSE, még úgy is, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) reformjának köszönhetően több kiesővel lehet számolni az NB II-ben is.

– A vezetőség hosszútávra tervez. Rendkívül fontos, hogy nyugodt körülmények között tudunk dolgozni. A sorsolásunk kedvezőbb lesz az őszinél, a közvetlen riválisainkkal hazai pályán mérkőzhetünk meg. Az előző idényben 18 egységet gyűjtött a csapat, jó lenne ezt most túlszárnyalni. Játékrendszerben pedig szeretném, ha a hatos falas védelmünk mellett egy nyitottabb variációt is elsajátítanának a lányok – fogalmazta meg várakozásait a közeljövővel kapcsolatban Kovács Gábor.

Zatkalik Dániel
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
23-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 17. 19:30
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
32-18
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény
29-30
részletek
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.