Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C

Nagy csatát nyertek női kéziseink

2017. november 27. 11:21
Az utolsó nyolc percben mindössze egy gólt dobott, mégis legyőzte közvetlen riválisát a Veszprém Pannon SE a harmadosztályú bajnokságban szombat délután.

Szombat délután az NB II tabelláján ötödik helyen álló Büki TK otthonába látogatott városunk női kézilabdacsapata. A veszprémi lányok harci kedve a szokásosnál is fűtöttebb lehetett, hiszen egy sikerrel megelőzhették volna riválisukat.

Ennek megfelelően a mieink kezdték jobban a játékot, melyen főként a védekező munka dominált mindkét oldalon (12. perc: 2-4). Ezt követően kisebb rövidzárlat következett be a veszprémiek játékában, amit négy-egyes szériával büntetett a Büki TK (19. perc: 6-5). Járossy biztos kézzel értékesített hetesivel visszavette a vezetést a vendég gárda, leszakítani azonban nem sikerült a hazaiakat, akik rendre egyenlíteni tudtak (30. perc: 11-11).

Archív fotóArchív fotó

Fordulást után 3-1-es hazai, majd 0-4-es vendég széria következett (14-16), de két gólnál nagyobb különbséget egyik fél sem tudott kialakítani a hullámzó képet festő találkozón (22. perc: 20-22). Az utolsó nyolc percben mindössze egy (!) gólt dobtak a mieink, de ezúttal is elégnek bizonyult ahhoz, hogy Kovács Gábor tanítványai mindkét pontot hazahozzák (22-23).

Női kézilabda NB II, Észak-Nyugati csoport, 10. forduló:
Büki TK–Veszprém Pannon SE 22-23 (11-11)
Bük, Városi Sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Bazsó, Németh.
Veszprém: Magyar – Lozsi 3, Jaksics 4, Kun 1, Leitold, Ács 7, Regovics 2. Csere: Marosi (kapus), Ujhelyi, Dukai, Bodnár, Járossy 6 (5), Kőszegi, Szentpéteri, Juhász. Vezetőedző: Kovács Gábor.
Kiállítások: 2, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 5/5.

Edzői értékelés

Kovács Gábor: – Nem játszottunk jól, nem játszottunk szépen, viszont nagyot küzdöttek a lányok. Mindenki hozzátett egy kicsit a sikerhez és igazi csapatként tudtunk hazahozni két nagyon értékes pontot.

Zatkalik Dániel
Domján Attila
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
23-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 17. 19:30
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
32-18
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény
29-30
részletek
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.