Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vigyázat! Hitelszédelgők!

2009. november 4. 13:58
Horváth Zsolt országgyűlési képviselő egy a választókerületében élő lakos problémájával fordult a pénzügyminiszterhez.

Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő levélben fordult Oszkó Péterhez és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez. A közelmúltban ugyanis arra hívták fel a figyelmét, hogy újsághirdetésen keresztül invitálják fogyasztói csoportba az anyagilag rászorultakat, ahol fedezet és jelzálogbejegyzés nélkül, minimális jövedelem igazolásával kínálnak nekik segítséget.

- A konkrét esetben hat millió forint „hitelt” adtak volna tizenöt éves futamidőre, havi ötvenezer forintos törlesztőrészlettel. Ehhez mindössze félmillió forintot kellett befizetniük különböző jogcímeken. Miközben a részletet fizetnie kell, az igénylő a hitelt csak akkor kapja meg, ha egyfelől egy ismeretlen közgyűlés azt megszavazza, másfelől ha egy összegben befizet egy jelentősebb összeget, amelynek abban a hónapban a legnagyobbnak kell lennie. Itt már milliós összeget kértek volna - részletezte a képviselő.

Horváth Zsolt elmondta, hogy nincs törvényben szabályozva a fogyasztói csoportok működése, mindössze engedélyköteles. Általában olyan esetekben jönnek létre, mikor nagyobb értékű vagyont kívánnak közösségi tulajdonba venni. A tagok, akik általában jól ismerik egymást, tagdíjat fizetnek, melyet a társaság megforgat, hogy minél előbb elérjék a megvásárolni kívánt vagyon értékét.

Válaszlevelében erről is tájékoztatta a képviselőt a pénzügyminiszter, illetve közölte, hogy ha bármilyen formában azt hirdeti a cég magáról, hogy hitelt nyújt, akkor félrevezeti az ügyfeleket. A PSZÁF előtt már ismertek az utóbbi időben megszaporodott, ilyen jellegű megtévesztések. A Gazdasági Versenyhivatal már megindított a vizsgálatokat fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat jogcímén.

Horváth Zsolt arról is tájékoztatott, hogy a megindított vizsgálat ellenére, a kérdéses cég még a mai napon is országos napilapokban hirdeti „segítségnyújtását”.

Tiger Szabolcs
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.