Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csökken a távhő ára

2009. november 4. 10:43
A nettó hődíjak közel 10 százalékkal csökkennek Veszprémben. Már a decemberi számlákon látható lesz a különbség.

Augusztusban még arról írtunk, nem csökken ősszel Veszprémben a távhő ára, ma mégis kedvező változásokról számolt be Debreczenyi János polgármester.

- Ezzel havonta körülbelül ezerötszáz, egy fűtési szezonban tízezer forinttal kevesebbet kell majd a fűtésért fizetni közel nyolcezer veszprémi lakásban - mondta el a polgármester szerda reggel tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, amennyiben a kormány terveihez híven csökkenteni fogja a távhő forgalmi adóját, akkor ismét módosulni fognak az árak. – Természetesen nem fogjuk figyelmen kívül hagyni azt sem, ha az áfacsökkenés mellett megemelik a gáz hatósági árát. Így lehetséges, hogy a következő időszakban többször módosul majd a postás által bedobott számlán szereplő összeg, ám ez nem a mi közvetlen döntésünk következménye. Annyi bizonyos, hogy ezen árcsökkentés után, mi 2010 évvégéig nem kívánunk változtatni a távhő árán.

Horváth Zoltán, a VKSZ. Zrt.  képviseletében elmondta, a csökkentés körülbelül bruttó nyolcvan millió forint bevételkiesést jelent a cég számára, azért engedhetik mégis meg, mert sikerült alacsonyabb beszerzési áron gázt vásárolniuk. Ennek az is az eredménye, hogy nem kell tartani az egyéb szolgáltatások áremelésétől sem. Csak a hulladék-gazdálkodás kivétel, ahol egy teljesen új rendszert vezetnek be.

Tiger Szabolcs
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.