Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem valós vagy komolytalan?

2009. november 3. 17:28 // Forrás: MTI / vehir.hu
A Fidesz szerint nem valós számokra épül a költségvetés, a szocialisták szerint az ellenzék módosító javaslatai komolytalanok.

Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerint az ellenzéki képviselők indítványainak túlnyomó többsége komolytalan, nevetséges, olykor morbid. Példaként említette, hogy nyolcszázmillió forintot csoportosítana át egy Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető által benyújtott módosító javaslat egy olyan útépítésre a 8-as úton, amely már javában folyik.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint a költségvetésben a trükkök "újfajta megjelenését" lehet tapasztalni: már nem arról van szó, hogy "hazudunk reggel, éjjel meg este", hanem olyan számokat közölnek a parlamenttel, amelyek egy korábbi állapotnak felelnek meg talán, és nem következik belőlük a 2010-es büdzsé. A fideszes módosító indítványok leszavazásával kapcsolatban azt mondta, a kormány érzéketlen volt minden olyan szociális, oktatási támogatásra, amely enyhíthetett volna az emberek mindennapi gondjain.

Az Országgyűlés jelenleg is szavaz a jövő évi büdzsé módosító indítványairól.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.