Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem oltatjuk be magunkat

2009. november 2. 8:03
Legnagyobb arányban a 18-39 év közöttiek utasítják el az oltást. Pártpreferencia alapján pedig a Fidesz szimpatizánsok.

A Szonda Ipsos felmérésében a megkérdezettek 73 százaléka válaszolt nemmel arra a kérdésre, hogy beoltatja-e magát. A legnagyobb arányban (86 százalék) a 18-39 év közöttiek utasították el az oltást, pártpreferencia alapján pedig a Fidesszel szimpatizálók (78 százalék). Azok közül, akik nem akarják beoltatni magukat, a legtöbben (27 százalék) jobban félnek az oltás esetleges mellékhatásaitól, mint a betegségtől. Ugyancsak nagy arányban, 23 százalékban válaszolták azt, hogy általában elutasítják a védőoltásokat, míg 21 százalékuk úgy véli, hogy nem kapja el a betegséget.

A férfiak inkább azt válaszolták, hogy általában elutasítják a védőoltásokat, és bíznak benne, hogy úgysem kapják el a betegséget, míg a nők többsége, 34 százaléka a mellékhatások miatt aggódik. Ezzel párhuzamosan a válaszadók 58 százaléka már hallott a H1N1 vakcinával összefüggésbe hozott halálesetekről, súlyos szövődményekről.

A megkérdezettek 60 százaléka válaszolta azt, hogy maga döntött a kérdésben, nem hagyta magát befolyásolni, és 48 százalékuk szerint a pro és kontra érvek mögött inkább politikai érvek húzódnak meg.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.