Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

"Veszélyes a Jobbik"

2009. október 31. 10:30
- A párt igazi veszélyt, fenyegetést a polgári, jobbközép táborra jelent - mondta Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke.

A Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjúban a politikus kifejti: a jelenlegi nemzetközi erőtérben és "történelmünk legsúlyosabb válsága" közepette kifejezetten árt a jobbikos radikalizmus térnyerése. Úgy fogalmazott: "minden, a Fidesz helyett a Jobbikra leadott szavazat a jövő esélyét gyengíti". Szerinte bár az első pillanattól kezdve a szocialistáknak látszott az érdekeit szolgálni a Jobbik működése, de "a fagyi visszanyalt" és a júniusi EP-választáson a Jobbik megverte az MSZP-t a hagyományos észak- és kelet-magyarországi fellegváraiban.

Kövér László szerint az MSZP összeomlása független a Jobbik fellépésétől, "a radikális párt ugyanakkor ügyesen, bizonyos tekintetben profi módon használta ki az egyes országrészekben már szinte elviselhetetlen problémák nyomását". Leszögezte azonban, hogy a Jobbik egyszerű válaszaival szemben a megoldásokat, amelyek szerinte korántsem lesznek egyszerűek, csak a Fidesz nyújthatja az emberek gondjaira.

Kövér László arra a kérdésre, hogy hányan lesznek újra a tavaszi választásokon jelöltek a jelenlegi parlamenti képviselők, illetve választókerületi elnökök közül, azt mondta: a jelenlegi választókerületi elnökök túlnyomó része az lesz. Hozzátette: a 2010-ben felálló jelöltjeik mintegy fele ma is egyéni kerületi vagy listás országgyűlési képviselő, a fennmaradó másik felének jelentős része polgármester vagy megyei közgyűlési elnök.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.