Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A pártok külön ünnepelnek

2009. október 23. 9:51 // Forrás: MTI / vehir.hu
A köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődik a budapesti ünnepség. A parlamenti pártok külön-külön ünnepelnek.

A pártoktól érkezett jelzések szerint a központi ünnepségen az MSZP politikusain kívül a KDNP képviselteti magát. A zászlófelvonást követően a Vértanúk terén csendes megemlékezés lesz Nagy Imre szobránál, ahol Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság és Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke rója le tiszteletét. A közjogi méltóságok koszorúkat helyeznek el az Ötvenhatosok terén is.

Sólyom László a Sándor-palotában Nagy Imre Érdemérmeket ad át, az ünnepségen a miniszterelnök is ott lesz. Bajnai Gordon este köszöntőt mond a Húsz éves a Köztársaság Díj ünnepségén a Parlamentben.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kora reggel az Új Köztemetőben koszorút helyez el az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából a 301-es parcellánál.

A Fidesz délelőtt koszorúz az Új köztemetőben, majd az 1948-ban lerombolt, most újjáépített nagytétényi Országzászlót Orbán Viktor, a párt elnöke jelenlétében avatják fel. Az ünnepségen Orbán Viktor és Szabolcs Attila polgármester mond beszédet, majd az Országzászlót megáldják a történelmi egyházak papjai.

Az SZDSZ kora délután szintén a 301-es parcellájánál tart megemlékezést, amelyen beszédet mond Retkes Attila pártelnök. A Magyar Demokrata Fórum ugyancsak a 301-es parcellánál tiszteleg a forradalom és szabadságharc áldozatainak emléke előtt délelőtt.

A KDNP elnöke, Semjén Zsolt a Borsod megyei Füzéren mond ünnepi beszédet kora este.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.