Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

’56-ra emlékeztek Gyulafirátótón

2009. október 22. 17:16
Czaun János: Kívánom, hogy a XXI. század gyermekei egy szabad, független, félelem és zsarnokság nélküli Magyarországon nőjenek fel!

A település három éve a Gyulaffy László Általános Iskola diákjaival közösen emlékezik az 1956-os forradalom eseményeire. A csütörtök délelőtti ünnepségen Czaun János alpolgármester mellett a helyi civil szervezetek képviselő is részt vettek.

- Az ember élete során folyamatos változáson megy keresztül, és környezete, a körülötte lévő világ is folyamatosan változik. Egyes nagyobb változások pedig sorsdöntőek lehetnek az ember életében. Egy nemzet élete is ehhez hasonló, és 53 évvel ezelőtt, 1956-ban radikális változáson ment keresztül Magyarország. A magyaroknak elegük lett az embernyomorító zsarnokságból, a félelemből, a hazugságokból és a rajtuk élősködőkből – mondta el Czaun János. Az alpolgármester hangsúlyozta, fontos emlékeznünk, tudnunk kell, honnan jöttünk, ismernünk kell gyökereinket.

Czaun János ezután felelevenítette az ismeretlen katona történetét.
- A gyulafirátóti alsó temetőben nyugvó Ludmann Sándor honvéd sírján, mivel sokáig még a nevét se tudtuk, máig az „ismeretlen katona” felirat szerepel. Nem tudjuk, honnan jött és hova tartott, csak azt, hogy a falu határában agyonlőtték, majd kivégzői gyáván továbbálltak. Az arra járók a tűzoltószertárhoz hozták, amely a mai önkormányzat épülete mögött van, onnan pedig a falu népe vitte a temetőbe, ahol ökumenikus szertartás keretében eltemették. Gondos kezek azóta is ápolják, gondozzák a sírját, melynél minden év október 23-án bensőséges, családias hangulatban emlékezünk meg az 56-ban történtekről.

Galéria
’56-ra emlékeztek Gyulafirátótón
Szausev Xénia
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.