Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Önkormányzati támogatás a kórháznak

2009. október 21. 8:48
A megyei közgyűlés elnöke és a polgármester sajtótájékoztatón számolt be a megye és város közötti keddi egyeztetés eredményeiről.

- A gazdasági válság hatásai jelentősen megnehezítették a kórház működését, amelyet idén 62 millió forintos iparűzési adókötelezettség is terhelt. Ennek a tehernek egy részét vállalta most át a városi önkormányzat, így az intézmény a befizetett összegből 32 millió forintot visszakaphat – mondta el Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke kedd délután. – Az utóbbi hónapok változásai súlyos helyzetbe hozták a kórházat, ezért a megye és a város is mindent megtesz, hogy a zavartalanná tegye a működését.

Debreczenyi János polgármester elmondta: a nyár folyamán Szolnokon találkozott dr. Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkárral, akinek az iparűzési adóval kapcsolatos jogszabály módosítást javasolta.

- Az államtitkár elutasította a lehetőségét annak, hogy az olyan nonprofit módon működő, közhasznú részvénytársaságok, mint a kórház, bizonyos kedvezményt, vagy részletfizetési lehetőséget kapjanak, ezért a javaslat nem jutott el a pénzügyminiszterig – mondta a polgármester. Hozzátette, a 32 milliós összegen felül Veszprém önkormányzata további 5,8 millió forintot folyósít a kórháznak a sürgősségi betegellátás átalakítására.

A város és a megye vezetői az megbeszélésen arról is megegyeztek, miképpen osztják meg egymás közt azokat a feladatokat, melyek a jezsuita kolostorral kapcsolatban várnak még megoldásra.

– Mielőtt a Kolostorok és Kertek projekt megkezdődik, mindenképpen el kell szállítani azokat a köveket a területről, melyek az épület felújítását akadályozzák. Előre láthatólag ez november 15-ig meg is fog történni – mondta Debreczenyi János.

A polgármester a továbbiakban a balácapusztai régészeti lelőhely nyitva tartásának problémájáról is beszámolt, melyről szintén szó esett az egyeztetésen. – A megyei önkormányzat forráshiány miatt állandó munkatársak foglalkoztatásával nem tudja megoldani a nyitva tartást, de közcélú foglalkoztatás formájában rövidesen megoldjuk ezt a kérdést.

Kocsis Sándor
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.