Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jövőre sem lehet lazítani

2009. október 21. 8:39 // Forrás: MTI / vehir.hu
Bajnai Gordon: nem lehet lazítani a költségvetési szigoron 2010-ben sem, mert ez Magyarország biztonságának az ára.

A miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta: az egyes bevételkiesést jelentő lépésekre, mint amilyen a távhőáfa csökkentése is, a szigorú költségvetés miatt van lehetőség, ezek egy részének fedezetét ugyanis tartalékokból finanszírozzák. A tartalékot azonban nem nullázták le, sőt a "szokásosnál" is többet képeztek. A miniszterelnök kérdésre válaszolva megismételte: tartja magát ahhoz, hogy csak egy évre vállalta a kormányfői feladatot, s ez számára - mint mondta - hitelességi kérdés is.

Az önkormányzatok és a közösségi közlekedés átalakítását firtató kérdésre leszögezte: mindkét csoporttal rengeteget tárgyalnak. Kiemelte, hogy a gyermekétkeztetés ügyében politikai demagógia alakult ki, a szocialisták inkább csak reagáltak a kívülről érkező nyomásra. Mint mondta, az átalakítással a kormány a rászorulóknak akart többet adni, de végül megmarad az eredeti rendszer.

A közösségi közlekedésről szólva a kormányfő kiemelte, hogy ennek átalakítása hároméves folyamat lesz, amelyet ez a kormány csak elindítani tud, vállalva a konfliktusokat. A miniszterelnök szerint e területen legalább négy tételnél érhető el megtakarítás, ide sorolta a közösségi közlekedés párhuzamosságainak megszüntetését, a tarifák emelését, a kedvezmények rendszerének felülvizsgálatát - a 65 év felettiek utazási kedvezményének megőrzése mellett -, a "vízfej" felülvizsgálatát, a pazarlás megállítását.

Arra a felvetésre, hogy a kormány rövid távú túlélési költségvetést készít-e, Bajnai Gordon azt válaszolta, hogy kormánya olyan ésszerű változtatásokba kezdett, amelyekbe 10-12 éve nem fogtak bele a kabinetek. Ennek illusztrálására a nyugdíj-, a szociális- és az adórendszer átalakítását hozta fel példaként.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.