Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mégis lesz onkológiai központ

2009. október 20. 21:05
Több éves huzavona után kiírták a pályázatot, amelynek forrásaival a megyei kórház megkezdheti az onkológiai centrum építését.

- Pénteken a kormány kiírta azt a pályázatot, amiért Veszprém megye vezetése már évek óta, pártállástól függetlenül egy emberként lobbizott. Számos parlamenti interpelláció és beváltatlan ígéret után a megyei kórháznak lehetősége nyílik, hogy onkológiai központjára uniós forrásból nyerjen el támogatást – jelentette be Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, és dr. Rácz Jenő, a Csolnoky Ferenc kórház főigazgatója kedden délután. Az intézmény jelenleg négy pályázatban érintett, melyekből kettőnek mintegy 1,2 milliárd forintos önrészét a megye kötvénykibocsátásaiból fedezné.

- Amennyiben a pályázatok elbírálása megtörténik, és az intézmény elkezdheti a fejlesztéseket, jelentős átalakulás elé néz a veszprémi egészségügyi ellátás – mondta dr. Rácz Jenő. – Szeretnénk a sürgősségi ellátás rendszerét megváltoztatni, mely magába foglalná egy olyan központ létrehozását is, ahol a kórházban már működő sürgősségi ellátás mellett a 24 órás orvosi ügyelet is helyet kap. Erre csaknem 500 millió forintot költenénk. A pályázat már a második fordulóban van, eredményt decemberre várunk – részletezte a főigazgató, s hozzáfűzte, másik forrásból további 600 millió forintos informatikai fejlesztés is megvalósulhat.

Egy harmadik pályázat 67 milliárdos országos keretéből a megyei kórház 4,5 milliárdot hívna le strukturális átalakításokra.

– Ebből az összegből többek közt a műtők, az intenzív osztály, a diagnosztika, a neurológia, a szülészet és a gyermek intenzív osztály is megújulna. Ha pedig minden a tervek szerint zajlik, és a múlt héten kiírt pályázat kedvező eredménnyel zárul, akár két és fél év múlva az onkológiai központ is megkezdheti működését – mondta dr. Rácz Jenő.

Kocsis Sándor
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.