Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lakossági fórum a gyalogátkelőről

2009. október 17. 12:10
Debreczenyi János polgármester pénteken késő délután lakossági fórumot tartott a Bedevölgy utcai csomópontban.

A területet érintő utcában tartott beszélgetésen közel negyven érintett helyi lakoson kívül Katanics Sándor, a terület egyéni képviselője is megjelent, aki már évek óta szorgalmazza a balesetveszélyesnek minősített útszakasz biztonságossá tételét, lámpás-zebrás forgalomirányító építését.

A képviselő tavaly, a Honvédelmi- és az Igazságügyi és Rendészeti miniszterhez fordult az ügyben, ahonnan levélben ígéretet és garanciát kapott arra, hogy a beruházás kétharmadát, a két tárca átvállalja. Az esetet bonyolítja, hogy a felkínált segítség kizárólag a 2009. évi költségvetésben áll rendelkezésre. Debreczenyi János szerint, nem levelezésre és ígérgetésekre, hanem pénzre van szükség.

- Egy levélre alapozva nem kezdhetjük meg a munkát. Nem szeretnék olyan a csapdába esni, mint az Aréna építésénél, amikor a számos ígéret ellenére végül a városnak kellett állni minden költséget.

A lakosok azonban nem értik, hogy az ígéret és a kész tervek ellenére miért nem lehet elkezdeni a beruházást. A polgármester elmondta, hogy a 82. számú út, amelyre az átkelő szakaszt kívánják építeni, állami tulajdonban van, és a lakóterület nem a város, hanem a Magyar Honvédség tulajdonában áll.

- Nem lehet csak úgy egy zebrát felfesteni oda, ahova szeretnénk. A közlekedési és egyéb jogszabályokat figyelembe kell vennünk - mondta, majd ígéretet tett, hogy 2010 nyarára biztosan elkészül a szükséges létesítmény, amennyiben a februári közgyűlésen elfogadja a képviselő testület a költségvetést. Katanics és a lakók azonban attól tartanak, hogy jövőre a minisztériumok nem fognak ismét lehetőséget adni a városnak és kisegíteni a beruházásban.

Szausev Xénia
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.