Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Miért most jutott eszükbe?

2009. október 16. 12:35
Katanics Sándor nem érti, hogy miért most jutott eszébe a polgármesternek a 82. sz. főúti gyalogátkelő kérdése.

A szocialista képviselő nem érti, hogy miért két év után jutott eszébe Debreczenyi Jánosnak az ügy, amikor ő már évekkel ezelőtt többször felvetette a kérdést, s akkor rendre süket fülekre talált.

Gyalogosátkelő a Bedevölgy utcában címmel tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Katanics Sándor kifejtette, hogy a Veszprémben és a környékén szolgáló katonák számára kiépített honvédségi lakóparknál, a Bedevölgy utcai csomópont baleset- és életveszélyes, és már korábban is biztonságos gyalogos-átkelőhelyet kellett volna építtetni.

- Az ott élő, közel félezer ember a buszmegállóból úgy tud átkelni és átjutni a főúton és az ezzel párhuzamos kerékpár és gyalogosútra, ha előtte hosszú perceken át türelmesen várakozik - magyarázta a képviselő, majd hozzátette két évvel ezelőtt a város képviselő testülete, a csomópontot balesetveszélyesnek nyilvánította és pályázatot nyújtott be egy lámpás átkelő hely kialakítására.

A hét millió forintból megvalósítható beruházáshoz a 30 százalékos önrészt vállalta volna a város, de nem történt semmi. A képviselő akkor a Honvédelmi- és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz fordult segítségért.

- Szekeres és Draskovics miniszter urak levelemre válaszolva írásban adtak garanciát arra, hogy a beruházás kétharmadát, a két tárca átvállalja. Így a városnak csak a 2008-ban már felkínált önrészt kellett volna újra vállalni és a projekt menedzselését - mondta a sajtótájékoztatón. Azóta csaknem egy esztendő múlt el anélül, hogy Debreczenyi János polgármester, a számára megírt hivatalos levélre válaszolt volna.

- Utoljára a februári közgyűlésen vetettem fel ismét a problémát és a megoldás lehetőségét is, de a polgármester úr válasza csupán annyi volt, hogy akkor valósítható meg az építkezés, ha majd a költségvetés bevételi oldala ezt lehetővé teszi. A miniszterek által felajánlott összeg azonban kizárólag a 2009. évi költségvetésben áll rendelkezésre.

Jelenleg, aláírásgyűjtésbe kezdtek a telep lakói, a polgármester pedig pénteken délután 5 órakor az ügyben lakossági fórumot hívott össze.

- Az eddigi elutasítás után, lakossági aláírásgyűjtés hatására, úgy tűnik végre a polgármester is cselekedni szándékozik – mondta Katanics képviselő.

Szausev Xénia
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.