Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bicikliút, ide vagy oda?

2009. október 15. 10:32
Veszprémben nem könnyű a kerékpárosok helyzete. A város domborzati viszonyai viszont a tervezők orra alá törnek borsot.

Schmidt István, az önkormányzat városfejlesztési irodájának irodavezetője megérti a biciklisek hiányérzetét, hisz maga is kerékpáros.
– Aki tekerni szeretne, talál magának rá lehetőséget. A Gulya dombon, a Csatár-hegyen, és a kertvárosi lakóterületeken is jó terepek vannak. A kerékpárút viszont egy konkrét cél eléréséhez szükséges, és ebből tényleg kevés van – mondja.
- A közeljövő pályázatai orvosolhatják a problémát, a város ugyanis rendelkezik koncepcióval. Ahol új útszakasz vagy csomópont létesül, kötelező a tervezőknek a kerékpárút betervezése is. Úgy gondolom, minden méter siker, ami megépül, figyelembe véve a helyi domborzati viszonyokat. Ilyen terepen a költség másfélszerese a szokásosnak – magyarázza.

Nem egyszerű annak eldöntése sem, hogy merre épüljön elsőként tovább a meglévő kerékpárút. Míg a közlekedési szakma célja a keleti-nyugati városrészek összekötése, addig az erősebb lakossági igény a Jutasi úti, a vasútállomástól a belvárosig terjedő szakasz építését szorgalmazza.

- Nyugat-Európához képest elbújhatunk, de úgy gondolom, hogy országos viszonylatban Veszprém előkelő helyen van - vélekedik Horváth László, a Veszprémi Kerékpáros Egyesület elnöke. - Az útépítés egy folyamat, aminek még csak az elején tartunk, az irány viszont jó. Úgy érzem, a városvezetés szándéka megvan, hogy újabb szakaszok legyenek. A komoly eredményekre még várni kell, de tíz éven belül létre jöhet a hálózat – mondja.

Az elnök szerint csak minőség és vonalvezetés tekintetében hagynak némi kívánnivalót maguk után a már megépült utak. - Az idő és a tapasztalat megoldja majd a problémákat. Amikor tehetjük, mi is igyekszünk tanácsainkkal segíteni a tervezőket, hogy még inkább biciklibaráttá válhasson a város.

Kocsis Sándor
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.