Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kézilabdázókkal is szembesítették

2009. október 12. 11:06 // Forrás: Blikk
A Blikk szerint a napokban több játékossal is szembesítették a Cozma-ügy nyomozói az Ausztriában elfogott N. Győzőt.

- Két, a bűncselekményhez egyáltalán nem kapcsolódó személy mellé állították ügyfelemet - nyilatkozta Mester Csaba, N. Győző ügyvédje a bulvárlapnak. - Összesen húsz embert szembesítettek vele. Érdekes eredmény született: nyolc tanú egyáltalán nem ismerte fel, heten igen, öten pedig olyan emberekre mutattak rá, akiket csak statisztának állítottak be a rendőrök. Mi több, a három kézilabdás közül egy még azt is bizton állította, hogy az ismeretlennel verekedett a szórakozóhelyen.

Veszprémben több játékos is megerősítette, hogy jártak a nyomozóknál, ennél többet azonban nem árultak el az eseményről - írja a Blikk.

Telefonon a fentiek megerősítését kértük Váradi Piroskától, a rendőrfőkapitányság sajtóreferensétől.
- Valóban voltak szembesítések az elmúlt napokban, de azt nem közöltük egy médiummal sem, hogy pontosan kiket szembesítettünk kikkel - válaszolta érdeklődésünkre.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.