Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Értelmező szótár miniszteri levelekhez

2009. október 10. 19:53
Nem meglepő, hogy egyre többen fordulnak el a politikától, hiszen a képviselői kommunikáció nyelve egyre távolabb kerül a magyartól.

Sok a probléma a 8-as főút átépítése, felújítása, megújítása körül. Lakossági fórumok és sajtótájékoztatók sokaságán át próbálják az érdeklődőknek (már ha van ilyen) elmondani, miért is nem halad az ország sehová.
Persze nem egyszerű megérteni a magyarázatokat. Nem csak Mari néninek Jutaspusztáról okoz gondot, de még az érdeklődő szakértő, országgyűlési képviselő sem kap érthető választ. Ezért aztán levelet ír politikus társának, hátha az írott szó értelmezhetőbb, mint a kimondott. Persze nem.

A képviselő egyszerű, könnyen értelmezhető kérdése:
"Betartja-e ígéretét a kormány a 2009-es kezdést illetően?"

A válasz mindössze egy igen vagy nem lehetne, de nem az:
"A Kormány teljesíti mindazon ígéreteit, amelyek megvalósítása rajta múlik…"

Ravasz.

Szívós ellenzéki képviselőnk, akibe a 2002-es választások óta belesulykolták a zsigeri ellenállás dogmáját, a lelkiismereti válságot elkerülve már előre feltételezi a nemleges választ, és felteszi a kérdést:
"Ha nem, akkor milyen új dátuma van a kérdéses szakasz megépítésének?"

A válasz így szól:
"A Márkó elkerülő folytatásában útépítésre – a 2009. szeptember 8-án a veszprémi megyeházán szóban is elmondott környezetvédelmi eljárásbeli bizonytalanságok figyelembe vételével – legkorábban 2011. évtől lehet számítani."

Na, itt már azért feladják a leckét. Mit is jelenthetnek azok a bizonyos környezetvédelmi eljárásbeli bizonytalanságok? Most akkor bizonytalanok az eljárásban? Vagy a környezetvédelemben? Vagy a bizonytalanságban?

Képviselői egyszerű kérdés:
"Hol tartanak a tervezési munkák ebben az esetben?"

Miniszteri kacifántos válasz:
"A Márkó és Herend közötti szakaszon folyamatban van az engedélyezési terv készítése, a Herend és Ajka szakaszon előbb az előkészítéshez szükséges források biztosítására van szükség az NFÜ Közlekedési Operatív Program Irányító Hatóság előkészítési konstrukcióján keresztül, amely az idei év hátralévő feladatai közé tartozik."

Ajjaj. Feladatai közé tartozik.

"Ki a felelőse személy szerint ennek a beruházásnak a beruházó NIF Zrt. részéről?"

Fogas kérdés, de a válasz sem kutya:
"Az NIF Zrt. projektszervezetként működik. A 8. számú főút fejlesztése több kisebb részprojektre tagozódik. A projekteknek a közvetlen felelősei a projektvezetők, akik munkáját irodavezetők fogják össze. Jelentősebb kérdésekben a beruházási igazgatók a felelősek, illetve a NIF Zrt. teljes menedzsmentje. A projektlánc koordinálásában – a közlekedési terület részéről – a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ és végső soron pedig a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium vesz részt."

Úgy tűnik, hogy a hosszú és cifra nevű bürokratikus óriás-rendszerben a projektnek rengeteg közvetlen és közvetett felelőse van, de miután a kollektív felelősség elvét a nemzetközi jog elveti, marad a balladai félhomály.

Tiger Szabolcs
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.