Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Koszorúzás a Dózsavárosban

2009. október 6. 19:25
Az önkormányzat és a Városi Művelődési Központ a dózsavárosi temetőben is lerótta tiszteletét a tizenhárom aradi vértanú előtt.

A koszorúzás előtt Katona János alezredes a Keresztény Katonák Szövetségének nevében mondott beszédet, melyben a vértanúk mellett a haynaui rémuralom többi áldozatára is emlékezett. A város, az oktatási intézmények és a civil szervezetek képviselői ezután Radics Tibor tárogatóművész játékának kíséretében járultak koszorúikkal Kováts Imre emléktáblájához.

A megemlékezésen a Dózsa György Általános Iskola diákjai közül is sokan részt vettek.

A megemlékezésen koszorúzott

Debreczenyi János polgármester, Porga Gyula alpolgármester
Huszár Péter alezredes - Honvédség
Molnár Margit, Hartai Ervin - SZDSZ
Ládonyi Ferenc, Forró Pál - KDNP
dr. Horváth Zsolt - Fidesz
Molnár Ernő, Kórosi Tibor - Lokálpatrióták
Felföldi Gábor, Kőnigné Dohanics Márta - Pannon Egyetem
Tóth Zita - Mozaik Egyesület
Hergovics Luca, Vörös Márk - Dózsa György Általános Iskola
a városi nyugdíjasklub képviselői
gyertyát gújtottak Péterné Rózsa Mária és Mihalovics Péter, a városrész önkormányzati képviselői

Galéria
Koszorúzás a Dózsavárosban
Kocsis Sándor
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.