Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tiltakoznak a megyék

2009. október 6. 11:09 // Forrás: megyeháza
Többek között a 2010-es költségvetés visszavonását, az egészségügy finanszírozásának rendezését követelik közös nyilatkozatukban.

A Magyarországi Megyék VI. Országos Találkozóját és a Magyar Megyék Napja 2009 programjait a szervezők az ezeréves megyerendszer létjogosultságának megerősítése érdekében rendezték október elején Szegeden.

- A kormánynak nem az önkormányzatokkal, hanem az emberekkel van konfliktusa. Azt a pénzt, amit az önkormányzatoktól elvesz, az emberektől veszi el, hiszen így kevesebb jut majd a betegellátásra, az oktatásra vagy például játszóterek építésére - mondta el Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke a találkozón.

A rendezvényt az Önkormányzatok Napjához igazítva szervezték. Az eseményen mind a 19 magyarországi megye képviselői részt vettek. A találkozóra meghívták a három székelyföldi megye, Hargita, Kovászna és Maros megye vezetőit is.
Megyénket Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés alelnöke képviselte.

A megyék közös nyilatkozata a csatolt fájlban.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.