Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hátrányban megyénk gazdasága

2009. október 5. 12:07 // Forrás: megyeháza
Markovszky György: Talán megmozdulást hoz a jövő év és növekedés is várható az idei válságos esztendő után.

- Büszkék lehettünk sokáig megyénk gazdasági mutatóira, de ez sajnos már nincs így. Eredményeinkre nem lehetünk büszkék sem a régióban, sem az országos mérleghez képest - mondta el dr. Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VMKIK) elnöke pénteken, a megyeházán szervezett rendezvényen, ahol a 2008-as év legsikeresebb megyei cégeit ismertető Top 100 című kiadványt mutatták be a nagyközönségnek.
- A 100 legsikeresebb cég adta 2008-ban a megye 1042 milliárdos árbevételének 65 százalékát, összesen 659 milliárd forintot. A megyei árbevétel ugyanakkor csupán a régió árbevételének 13,5 százaléka - részletezte az elnök.

A kiadványt, amely a tavalyi év-, illetve az idei első félév mérlegét összegezte, Barták Péter, a megyei napilap főszerkesztője mutatta be. A szerkesztőség a kiadványt magyar és angol nyelven, az APEH és a Központi Statisztikai Hivatal regionális igazgatóságaival és a VMKIK-val együtt állította össze.

A tavalyi értékesítés nettó árbevétele alapján:

  1. a veszprémi Continental Teves Magyarország Kft.
  2. a pétfürdői Nitrogénművek Zrt.
  3. az ajkai székhelyű Mal Zrt
  4. a Le Belier Formaöntöde Zrt
  5. az MTD Hungária Kft.


 

Galéria
Hátrányban megyénk gazdasága
vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.