Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szlovén modell az állami cégeknél?

2009. szeptember 29. 11:58
Mesterházy Attilát, az MSZP frakcióvezetőjét kérdeztük, fontolóra vesz-e a kormány a szlovénhez hasonló intézkedéseket?

Bruttó jövedelmük töredékét kapják Szlovéniában az állami cégek és az állami támogatást igénybe vevő magánvállalatok jól fizetett alkalmazottai - olvashattuk a minap a sajtóban.

Szlovénia az elmúlt két évben az eurozóna leggyorsabban növekvő tagjai közé tartozott, de a globális válság kemény csapást mért gazdaságára. A parlamentben az összes párt támogatta a törvénytervezetet, amelyet végül nagy többséggel fogadtak el.

Az új törvény értelmében 49 százalékos különadót kell fizetniük azoknak a munkavállalóknak, akiknek a havi fizetése meghaladja a 12 500 eurót (3,4 millió forint) és azoknak a cégeknek az alkalmazottainak, amelyek a gazdasági válság miatt állami támogatásra vagy hitelgaranciára szorulnak. Az adót kivetik az évi 25 ezer eurónál nagyobb juttatásokra és a 75 ezer eurónál nagyobb végkielégítésekre is. Ezek a jövedelmek már alapból 41 százalékkal adóznak, tehát a különadóval együtt – a Reuters szerint példátlanul magas - 90 százalék lesz rajtuk a teher!

- A magyar kormány is tervez hasonló lépeseket. Mint ismeretes szeptember 15-től nyilvánossá tette a kérdéses cégek vezetőinek fizetését – válaszolta Mesterházy Attila.
- Az MSZP frakcióban olyan törvényjavaslat készül, amely valamilyen formában maximalizálni kívánja a vezetői kifizetéseket. Válság idején jogos az elvárás, hogy megszűnjenek a valóságától elrugaszkodott juttatások. Ám intézkedéseink során nem hagyhatjuk figyelmen kívül a teljesítményeket. A mi javaslatunk arról szól, hogy az állami és önkormányzati vállalatok vezetőinek a fizetése maximum 25 százalékkal haladhatja meg a Nemzeti Bank elnökének fizetését.

Tiger Szabolcs
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.