Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tizenöt éves a Szent Margit óvoda

2009. szeptember 23. 15:21
Márfi Gyula: Az idejáró gyermekek arcán látszik, hogy szeretik ezt a helyet, sőt a már elballagott diákok is vissza-visszalátogatnak.

Veszprém egyetlen katolikus óvodájában a szerdát minden kisgyerek különös izgalommal, ünneplő ruhában várta. A hetek óta tartó készülődés, énektanulás végre meghozta gyümölcsét, hiszen ma tartották az ovi másfél évtizedes fennállásának ünnepségét. A 118 óvodás szépen meg is töltötte a kihelyezett padokat és várták a pillanatot, hogy a műsor során eljöjjön az ő pillanatuk.

A megjelenteket elsőként Schall Jánosné Judit igazgatónő köszöntette, majd Márfi Gyula érsek lépett a mikrofon elé. Az atya örömét fejezte ki, hogy amíg több óvoda gyerekhiánnyal küzd, addig a Szent Margitba kétszeres a túljelentkezés.
- Az idejáró gyermekek arcán látszik, hogy szeretik ezt a helyet, sőt a már elballagott diákok is vissza-visszalátogatnak - mondta el.

Ezután az óvoda lelkipásztora, Cséry László tartott szentmisét, végül elérkezett a gyerekek pillanata: az egyes csoportok előadták ünnepi műsoraikat, és a volt ovisok is énekkel, tánccal köszöntötték a szülinapost.

(képek hamarosan)

Galéria
Tizenöt éves a Szent Margit óvoda
Tiger Szabolcs
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.