Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyárbúcsúztató a Cholnokyn

2009. szeptember 19. 19:56
Hagyományos nyárbúcsúztató rendezvényükön színes programokkal várták a családokat a Cholnoky lakótelepen élők.

A délután folyamán több mazsorett és tánccsoport is fellépett. Szórakoztató és tanulságos bemutatót tartott az Alfa Dog kutyakiképző iskola, majd trükkjeivel Galambos Fecő bűvész ámította el a közönséget. Fellépett még a pápai Galagonya Színjátszó Csoport és a könyvtárban mindenki megtekinthette Bali Franciska képzőművész-növendék alkotásait.

A rendezvényen megjelent Porga Gyula alpolgármester is, aki minden résztvevőnek és szervezőnek megköszönte, hogy segítik a közösségi kapcsolatok szorosabbá fonódását.
– Nagyon fontos, hogy ne csak a nagy és költséges ünnepségeken tudjanak az emberek szórakozni, hanem meg tudják teremteni a saját maguk kisközösségi eseményeit is - mondta el lapunknak.

- Az eseményt már körülbelül tizedik éve rendezzük meg és idén több mint százan látogattak el – mondta el Majorné Vörös Hajnal, főszervező. – Idén Vereskuti Béla és Hudvágner Tamás képviselők finanszírozták az eseményt képviselői keretükből.

Galéria
Nyárbúcsúztató a Cholnokyn
Tiger Szabolcs
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.