Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Őszöd után három évvel

2009. szeptember 18. 8:03
Az őszödi beszéd három éves évfordulója alkalmából rendezett tiltakozó tüntetést a Jobbik veszprémi szervezete.

Szerda délután hatkor a már megszokott helyszín, a Budapest úti Kossuth Lajos Általános Iskola elé rendőri kísérettel gurult be a tizenöt-húsz autó, aminek utasai azért jöttek ismét, hogy jelezzék a kormánynak, itt vannak, itt lesznek, és nem felejtenek, még három év elteltével sem. Miután Sárándi Balázs, a Jobbik veszprémi elnöke néhány emlékezet-frissítő szót intézett az összegyűlt tiltakozókhoz, lapunk számára néhány szóban kommentálta a tévészékház ostromának ügyében született elsőfokú döntést.

- Tv ostromként emlegetik, sokan negatív felhanggal, valójában forradalmi hangulatú eseménysorozat volt, ez még a helyszíni tv közvetítésből is egyértelműen átjött – mondja az elnök. – Azok az emberek, aki három éve, szeptember 18-án ott összegyűltek, olyan emberek voltak, akik változást akartak. Változást és felelősségre vonást. Úgy gondolom, hogy a Gyurcsány beszéde utáni események láncolata nem puszta véletlen, hanem jól megtervezett manipuláció annak érdekében is, hogy a kormány szembe állíthassa a rendőrséget a változást kívánó magyarsággal, és a tömegoszlatások során megfélemlítse a lakosságot. Akit azonban ma még elítélnek, lehet még a jövőben ünnepelt hős, gondoljunk csak az 1956-os forradalomra, a Kádári időszakban ellenforradalmárnak kikiáltott, meghurcolt személyek mai megítélésére.

Az elnök kérésünkre az Index értesülésére, miszerint az MSZP három részes kampányra készül, is reagált néhány szóban. Mint mondta, nem lepődne meg Bajnai Gordon jelölésén, hisz így a bukása esetén nem sározódna be a nevük azoknak, akik a háttérben a folyamatokat ténylegesen irányítják.
– Több oka is lehet, hogy ilyen korán induló kampányba kezdenek. Az egyik, hogy sikerült hozzá elég pénzt összeszedni, ki tudja milyen forrásokból, a másik pedig, hogy ennek segítségével sok őket ért támadást tudnak majd elhárítani valójában gyenge indokkal. "Nem szép dolog ránk, az MSZP-re ilyet mondani, de hát kampány van, előfordul, el kell viselni" – mondhatják ezután. Továbbá pedig az általuk a más politikai pártokat besározó, minden bizonyíték nélküli rágalmakat a szükséges politikai harcnak, kampánytevékenységnek fogják beállítani, és ezzel a fegyverrel már most támadni tudnak minden ellenfelet, így azokat is önmagukhoz hasonló szintre kívánják "lehúzni". "Na ezek sem különbek!" - sugallják majd a választóknak. Szerintem, ha sikerül is az elmúlt 7 éves tevékenységükből valamit pozitívumként felmutatniuk, annak nem az ő jóindulatuk lesz a hátterében, hanem a törvény, bírósági határozatok amik kötelezték őket arra, hogy megtegyenek bizonyos dolgokat, valamint a társadalmi nyomás kényszerítő ereje. Érdeklődve várom az elkövetkező eseményeket, és kívánom a magyar társadalomnak, hogy rossz jósnak bizonyuljak, és egy csendes, tisztességes kampány jellemezze a szocialista pártot, és az egész kampányidőszakot!

Galéria
Őszöd után három évvel
Kocsis Sándor
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.