Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ki mennyit keres Veszprémben?

2009. szeptember 16. 13:44 // Forrás: vponline.hu / vehir.hu
A veszprémi önkormányzati tulajdonú cégek is eleget tettek kötelezettségeiknek, a vezetők bére elérhető az interneten.

Valamivel több mint egy héttel ezelőtt kértük a Volán cégeket, hogy tájékoztassanak minket a vezetőségi tagjaik bérezéséről, de azt válaszolták, hogy ezt majd csak a törvényben előírt időponttól tudják megtenni. Szerda reggel, kisebb keresgélés után sikerült is elérni az információkat. Olvasóink korábban megtippelhették, mennyit kereshetnek havonta az igazgatósági tagok, a legtöbben havi 200 és 500 ezer forint közötti összeget becsültek.

A Balaton Volán Zrt. esetében az igazgatóság elnöke, Csomós Éva havi 80.000 forintot kap munkájáért. Kenézné Berei Györgyi, a felügyeleti bizottság elnöke pedig havi 70.000 forint-ot.

A Somló Volán Zrt. igazgatóságának elnöke, dr. Szalay András havonta 80.000 forintért irányítja a testületet. A felügyeleti bizottság elnökének, dr. Horváth Ibolyának 70.000 forint a havi bére.

A Bakony Volán Zrt. igazgatóságának elnöke, Mazák György 80.000 forintot kap havonta, Forsthofferné Varró Julianna, a felügyeleti bizottság elnöke pedig 70.000 forintot.

A Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.-hez tartozik többek között a hőszolgáltatás, a kéményseprés, a temetőgondnokság és városi parkgondozás, a parkolás, valamint e társaság működteti a kommunális üzemet, a piac- és vásárcsarnokot, a Veszprém Arénát.

A vezérigazgató alapbére 930 ezer forint, a prémiuma 150 százalék, végkielégítésének időtartama pedig 12 hónap.
A társaság gazdasági és városgazdálkodási igazgatójának alapbére 636 ezer forint, egyéb járandóságának mértéke az alapbér 100 százaléka lehet.
A cég hőszolgáltatási igazgatója 530 ezer forintot keres ugyanilyen járandóság mellett.

A Veszprém Városi Televízió és Lapkiadó Kft. ügyvezető igazgatójának havi bruttó 525 ezer forint az alapbére és 124 ezer forint költségtérítést kap.

A Bakonykarszt Víz és Csatornamű Zrt. vezérigazgatója bruttó 660 ezer forintot keres havonta, ehhez havi 26 ezer forint értékű cafeteria társul, és igazgatósági tagként további 110 ezer forintot vehet fel. Prémiuma legfeljebb az éves személyi alapbér 100 százaléka lehet.
A társaság gazdasági igazgatója bruttó 640 ezer, műszaki igazgatója pedig bruttó 550 ezer forintot keres.

A Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának alapbére 350 ezer forint, emellett havonta 12 ezer forint értékű javadalmazást kap étkezési utalvány formájában.

A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Szolgáltató Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának alapbére bruttó 350 ezer forint, a prémium mértéke az alapbérének 100 százaléka lehet. Az állatkert üzemeltetési vezetője bruttó 180 ezer forintot keres, ehhez társul havonta a 18 ezer forint összegű egészségügyi pótlék. Az intézmény főápolója bruttó 143 ezer forintot, logisztikai vezetője pedig bruttó 134.400 forintot keres, ezen felül ők is megkapják a havi 18 ezer forintos pótlékot.

Tiger Szabolcs
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.