Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

"Tudnunk kell a jövőre koncentrálni"

2009. augusztus 20. 20:29
Az esti ünnepségen Debreczenyi János polgármester megszegte a kenyeret és átadta a város poszthumusz díszpolgári címét.

- Fel kell vállalnunk a múltunkat és a jelenünket. Tudnunk kell a múlton tovább lépni és a jövőnkre koncentrálni. Mindenkinek tudni kell a saját kötelességét és felelősségét, hiszen csak így juthatunk előrébb minden tekintetben – mondta ünnepi beszédében.

Ezután Gutheil Jenő kanonok, levéltáros, történész nevében Márfi Gyula érsek vette át a poszthumusz díszpolgár címet.

- Aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli. A múlt megbecsülése elengedhetetlen, hiszen őseinknek tartozunk ezzel. Muszáj mindig a helyes utat választanunk, hiszen unokáinknak el kell majd számolni egyszer tetteinkért - mondta az érsek a Szentháromság téren.

Ezt követően a polgármesterrel feleségével szétosztotta a megszentelt kenyeret a közönség soraiban ülőknek.

Az est további részében koncert és utcabál, majd fél 11-kor tűzijáték várja a bevárosba látogatókat.

Gutheil Jenő (Kaposvár, 1887 - Veszprém, 1963)

Az egyház szolgálata mellett sokat kutatott, írt és publikált a város középkori történelméről. A munkásságát bemutató kiállítás még október közepéig tekinthető meg a Gizella Királyné múzeumban.

Galéria
"Tudnunk kell a jövőre koncentrálni"
Szausev Xénia
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.