Ebtársaim nevében nyilatkozom a korábbi sajtótájékoztatóra reagálva.
Gazdám szobatisztaságra szoktatott, naponta többször visz sétálni, hogy dolgomat ne odabent végezzem. Mindig összeszedi a produkciómat, és ha elegendő gyűjtőhely lenne a parkok környékén kihelyezve erre a célra, akkor nem lenne kénytelen hazáig a kezében lóbálni.
A Barátság parkban és a Gulya dombon lévő kutyafuttató igen kevés egy ekkora, négylábúak által sűrűn lakott városban. Gazdám rám szól, ha éppen rossz helyen, játszótéren, iskola előtt vagy a sétálóutcán jön rám a szükség, de ilyenkor hosszú percekig, akár fél óráig is kénytelen vagyok visszatartani szükségleteimet. Gondolom, mindenkinek ismerős ez a kellemetlen érzés.
Reggeli sétáink során elég lehangoló látvány tárul elénk, az éjjeli eseményekről komplett beszámolót tudnék adni a szagok alapján. Bizton állíthatom, hogy nem csak fajtársaim ürüléke akad az utunkba, hanem bőven vannak emberi eredetű gyanús tócsák is. Rendszeresen látom, amint buszra várva bűzös rudacskák csonkjait szórják szanaszét a kétlábúak, és igencsak a mancsom elé kell néznem, nehogy parázsra, netán üvegszilánkra lépjek. Nem ritka az sem, hogy az emberek gyomortartalmát kerülgetem a járdán, és ez egy cseppet sem higiénikus, főleg, hogy mi, kutyák lábbeli nélkül közlekedünk. Szemtanúja voltam annak is, mikor egy anyuka kisfiát pisiltette olyan helyen, ahova nekünk nem szabad piszkítani. Vagy mikor egy felnőtt köpött elénk. A rengeteg szemétről nem is beszélve.
Azt csiripelik a madarak, hogy máshol nincs így. A kétlábúakra is szigorú törvények vonatkoznak, komoly bírságokat kell fizetniük, ha rajtakapják őket a nyilvános vizelésen, szemetelésen, rongáláson. Ott szebb is a környezet, és az ebek is több helyet kapnak, ahol szabadon szaladgálhatnak. Nem lehetetlen tehát tenni a problémák ellen. Részemről igyekszem ügyelni a tisztaságra, és leghűségesebb társaimtól, az emberektől is ezt kérném. Félreértés ne essék, nem akartam leugatni senkit, de nem tudtam megállni szó nélkül, azt a kutyafáját!
