Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megvan a gyilkos?

2009. augusztus 14. 9:05 // Forrás: MTI / vehir.hu
Derzsy Péter alezredes: A rendőrség bizonyítani tudja, hogy az öttagú csoportból ki szúrta meg Marian Cozmát.

- Továbbá azt is, ki volt a másik két ember, aki segített neki. Pontosan tudjuk, hogy ki szúrta meg Cozmát, valamint Pesicset. Az öt gyanúsítottból a fenti eseményekben, ahol a halálos szúrás érte a román sportolót, már csak hárman vettek részt - közölte Derzsy Péter alezredes, a megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi igazgatója a megyei napilappal csütörtökön. Hozzátette: információjuk van a február 8-i gyilkosság minden egyes másodpercéről.

- Erre a három emberre egyértelmű bizonyítékunk van; ők azok, akik Marian Cozmát bántalmazták, amikor a halálos szúrást elszenvedte - nyilatkozta a nyomozás vezetője.

- Az előzetes letartóztatásban lévő hét gyanúsított közül ötnek három hónappal meghosszabbította a fogva tartását a veszprémi bíróság - tájékoztatta Váradi Piroska, a főkapitányság szóvivője csütörtökön délután a Magyar Távirati Irodát. Közölte: arról az öt személyről van szó - R. Sándorról, N. Győzőről, Sz. Ivánról és társaikról - akiket az ügyben emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak. A bűnügynek eddig kilenc gyanúsítottja van, s közülük heten vannak előzetes letartóztatásban.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.