Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyomoznak a BKV-ügyben

2009. augusztus 9. 12:10 // Forrás: MTI / vehir.hu
A végkielégítés ügyében, hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt kezdte meg a munkát egy feljelentés nyomán a rendőrség.

Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Magyar Távirati Irodával közölte vasárnap: megkezdődött a tanuk kihallgatása és az információgyűjtés. Az ügyben feljelentés érkezett a Fővárosi Főügyészséghez, amely elrendelte a nyomozást hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt. A főügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg a nyomozással.

Németh Szilárd, a fővárosi Fidesz-frakció tagja július 29-én jelentette be, hogy a Fidesz a legfőbb ügyészhez fordul a BKV volt humánpolitikai igazgatójának ügye miatt, mivel felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen vagy hanyag kezelés tényállása.

A Magyar Nemzet július közepén számolt be arról, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát a végkielégítés kifizetése után a BKV tovább foglalkoztatta. A lap azt írta: hiába fizettek ki tavaly márciusban - a prémiumokkal együtt - mintegy 100 millió forint végkielégítést a személyzeti vezetőnek, továbbra is a társaságnál dolgozik havi bruttó 4 milliós fizetésért.

A BKV kommunikációs igazgatója erre reagálva azt mondta, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra bruttó 1,2 millió forintot keres, igaz - teljesítmény szerint - 120 százalékos prémiumra is jogosult.

Az MTI pénteki információi szerint az MSZP budapesti szervezete az országos elnökségtől szabad kezet kapott arra, hogy szorgalmazza a BKV Zrt.-nél kifizetett végkielégítések ügyeinek kivizsgálását, és levonja az abból eredő személyi konzekvenciákat. Ezt megelőzően a párt szóvivője csütörtökön bejelentette: az MSZP kezdeményezi, hogy minden helyi, megyei önkormányzat vizsgálja felül: cégeinél a válság időszakában a vezetők milyen prémiumokat, fizetéseket kapnak, távozásuk után pedig mekkora összegű végkielégítéshez juthatnak hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.