A Kossuth-díjas költőt és a megjelent versszeretőket elsőként – ahogyan az lenni szokott – Kilián László köszöntötte. Szőcs Géza beszélgetőtársa Tömöry Péter költő volt, aki rögtön egy kijelentéssel indította az estét, mégpedig azzal, hogy Szőcs Gézát a legtöbb irodalmi esten a politikáról faggatják, így a veszprémi „állomáson” igyekeztek kivételt tenni, hiszen Tömöry szerint ellenkező esetben kevés hangsúlyt kapnának versei.
Kissé gyermekdednek tűnhet a következő kérdése a szerző felé: „Hol írja a verseit?”, kérdezte, – valószínűleg válaszát már ismerve, hiszen, mint kiderült, nem túl szokványos helyen: Szőcs Géza versei nagy részben repülőgépen születnek, mivel rengeteget utazik, és a felhők feletti állapot egészen egyszerűen inspirálja őt.
A költő beszélt – többek között – arról is, hogy hangsúlyosnak tartja a fiatal tehetségek támogatását, ő személy szerint is segít másoknak, jelenleg nem költőknek ugyan, de például elmesélte, hogy nemsokára napvilágra kerül róla egy cikk, amelyben megmagyarázza, hogy mit keresett a Giro d’Italia eredményhirdetésén, az ünnepeltek között... De kitért arra is, milyen érzés az, amikor az emlékképek egyszerűen elfelejtődnek, vagy "csak" megváltoznak; ezzel kapcsolatban pedig egy egészen filozófikus és egyben költői kérdés merült fel benne: "Hová lesz az, amit elfelejtünk?"
Végül egy kis ízelítő Szőcs Gézától, hogy ma sem maradjunk versek nélkül:
Első szonett
- Látod: egymásnak szoruló fej szív fogsor
s szárnyverdesés és fog koccan egyszer sokszor
így így mi ketten s kövek a szívkamrában -
égő pintyek a telihold kőgyomrában
- Hova lett copfod az a haj hol a kontyod
nem nő meg többé már le se bontod -
mi lett vele, én soha nem simogattam!
szép hajcsatom van, neked adjam, ne adjam?
- Nézd, havazik bennünk, bronz-zöldre éget
összeforrasztva minket két szonettben;
ölelnélek tizennégy karral téged
ahogy ezek ölelkeznek ketten
lásd összeillenek a sziluettek
mert eggyé lettek teljes eggyé lettek
