Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hová lesz az, amit elfelejtünk? Olvasólámpa Szőcs Gézával

2019. június 16. 4:10
Megérte az Ünnepi Könyvhét első napjának utolsó programjára fölfutni a várba. Késve ugyan, de csütörtökön este, kicsivel hat óra után, Szőcs Gézának gyúlt fel az Olvasólámpa. A kellemes időjárásnak köszönhetően, a Dubniczay-palota udvarában került sor az irodalmi estre.

A Kossuth-díjas költőt és a megjelent versszeretőket elsőként – ahogyan az lenni szokott – Kilián László köszöntötte. Szőcs Géza beszélgetőtársa Tömöry Péter költő volt, aki rögtön egy kijelentéssel indította az estét, mégpedig azzal, hogy Szőcs Gézát a legtöbb irodalmi esten a politikáról faggatják, így a veszprémi „állomáson” igyekeztek kivételt tenni, hiszen Tömöry szerint ellenkező esetben kevés hangsúlyt kapnának versei.

Kissé gyermekdednek tűnhet a következő kérdése a szerző felé: „Hol írja a verseit?”, kérdezte, – valószínűleg válaszát már ismerve, hiszen, mint kiderült, nem túl szokványos helyen: Szőcs Géza versei nagy részben repülőgépen születnek, mivel rengeteget utazik, és a felhők feletti állapot egészen egyszerűen inspirálja őt.

A költő beszélt – többek között – arról is, hogy hangsúlyosnak tartja a fiatal tehetségek támogatását, ő személy szerint is segít másoknak, jelenleg nem költőknek ugyan, de például elmesélte, hogy nemsokára napvilágra kerül róla egy cikk, amelyben megmagyarázza, hogy mit keresett a Giro d’Italia eredményhirdetésén, az ünnepeltek között... De kitért arra is, milyen érzés az, amikor az emlékképek egyszerűen elfelejtődnek, vagy "csak" megváltoznak; ezzel kapcsolatban pedig egy egészen filozófikus és egyben költői kérdés merült fel benne: "Hová lesz az, amit elfelejtünk?"

Végül egy kis ízelítő Szőcs Gézától, hogy ma sem maradjunk versek nélkül:

Első szonett

- Látod: egymásnak szoruló fej szív fogsor

s szárnyverdesés és fog koccan egyszer sokszor

így így mi ketten s kövek a szívkamrában -

égő pintyek a telihold kőgyomrában

- Hova lett copfod az a haj hol a kontyod

nem nő meg többé már le se bontod -

mi lett vele, én soha nem simogattam!

szép hajcsatom van, neked adjam, ne adjam?

- Nézd, havazik bennünk, bronz-zöldre éget

összeforrasztva minket két szonettben;

ölelnélek tizennégy karral téged

ahogy ezek ölelkeznek ketten

lásd összeillenek a sziluettek

mert eggyé lettek teljes eggyé lettek

Szabó Eszter
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.