Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Változatos évaddal jelentkezik a Pannon Várszínház

2019. május 28. 12:44
Hippik, rock, rádiójáték és klasszikusok új köntösben: ismét sokszínű programra számíthatunk a Pannon Várszínház műsorkínálatából szemezgetve. A 2019/20-as szezon előadásaiból ízelítőt is kaphatnak az érdeklődők nyáron.

A Pannon Várszínház az eddigi gyakorlatnak megfelelően öt előadásból álló bérletsorozatot hirdet, amelyből az első darab, előbemutatóként már a nyári szezonban vizsgázni fog a nézők előtt - mondta Vándorfi László színházigazgató a 2019/20-as évadot bemutató tájékoztatón.

HAIR

Egy világhírű produkció, méltán híres zenékkel, amely kiválóan éneklő és táncoló színészekből álló nagylétszámú társulatot igényel. Vándorfi László elmondta, hogy a történet szempontjából fontos a létszám és a korosztály, ezért nem terveztek változtatni: “több mint harmincan lesznek a színpadon és szinte mindannyian harminc év alatti színészek.” A fiatal színészek közül többen most először lépnek a Pannon Várszínház színpadára, bemutatkozva a veszprémi közönségnek.

A színházigazgató elmondta, hogy a musical több szereposztásban előadva, élő zenei kísérettel és új magyar fordításban kerül a színpadra: Likó Marcellhez és Marton Líviához fűződnek a dalszövegek fordításai, az új szövegkönyv pedig Vándorfi László munkája.

- Egy olyan szövegkönyvet próbáltunk létrehozni, amely történetet mesél el, ugyanakkor tartalmazza azt a magatartást, ami az identitás kereső fiatalokat jellemzi - fogalmazott az igazgató.

Vándorfi László előzetesen elmondta, hogy a közönség készülhet sok meglepetésre és csavarra, amelyekről július 4-én este hét órakor az előbemutatón lehullik a lepel.

Hippik a Pannon Várszínházban: érkezik a Hair - vehir.hu

Elkezdődtek a Hair musical próbái a Pannon Várszínházban. Az olvasópróba előtt Vándorfi László színházigazgató beszélt a népszerű történet színpadra kerülő változatáról, illetve bemutatta a szereplőket.

Kőműves Kelemen

Maradva a zenénél a magyar rock neves képviselői, Bródy János és Szörényi Levente Kőműves Kelemen című művét mutatja be a színház. A többféle feldolgozás közül a színpadi változatban egy fiatal csapat kap lehetőséget, hogy egy új civilizációt, identitást teremtsen: építsen egy új jövőt, a "saját generációja Déva várát". Az egy felvonásos rockballada a szituációval kapcsolatosan felmerülő számtalan konfliktust dolgozza fel.

Az élet csodaszép

- Az élet csodaszép bizonyára ismerős lehet néhány ember számára itthon is, hiszen Amerikában hatalmas kultusszá nőtte ki magát: a 40-es években mutatták be és azóta úgy, ahogy mi megkapjuk a Reszkessetek betörők sorozatot minden karácsonykor, ők az Élet csodaszép című filmet nézik az ünnep idején - mondta Szelle Dávid színész, rendező.

A történet legjelentősebb üzenete, hogy sosem a könnyebb megoldás, a feladás felé kell haladni, hanem meg kell próbálni küzdeni magunkért. A "csodaszép történetben" megfogalmazzott üzenetet egy fiú életének momentumait végigkísérve kapja meg a közönség. A fiú felett sötét gomoly felhők gyűltek össze: magánéleti és munkahelyi problémákkal küzd, amelyből látszólag egyetlen kiút van...

forrás: mezzolabs.comforrás: mezzolabs.com

Mielőtt a visszafordíthatatlan döntés megszületne egy "kezdő őrangyal" végigkíséri egy különleges úton, ahol a gyerekkori emlékektől indulva megmutatja, milyen is lenne a világ a fiú nélkül. A rendező szerint fontos, hogy ezt a történetet Magyarországon is többen megismerjék.

Szelle Dávid kiemelte, hogy a darab műfaját tekintve is igazi kihívásnak számít, hiszen egy élő rádiójátékról beszélünk. A különleges előadáson öt színész hív életre több mint harminc karaktert. "Nehéz feladat színpadi készségek tekintetében, hiszen a színészek csak a hangjukra, játékukra vannak utalva. Maszkírozás, új jelmezek, átváltozás nélkül kizárólag csak fejben és hangban kell megvalósítani a rendkívül gyors karakterváltásokat."

Vándorfi László hozzáfűzte: megtiszteltetés, hogy a Pannon Várszínház lehetőséget kaphatott egy magyarországi ősbemutató színpadra állítására.

Hamlet

A Hamlet egy igazi klasszikus: az irodalom és a színház történet egyik legkiemelkedőbb drámája. A Shakespeare tragédiák nem tipikus szomorú, tragikus történetek: a műfajhoz hűen, ám egyfajta katarzis útján mutatják meg, hogyan kellene vagy ellenkezőleg, hogyan nem kellene élni. Az eredeti történetet a színház időben a mai korhoz közelítve hozza el a veszprémi közönségnek.

forrás: broadwayworld.comforrás: broadwayworld.com

- Nem szeretnénk reneszánsz külsőségek közé veszni: az a célunk, hogy minden korosztályt megszólító előadást hozzunk létre és ráismerjünk Hamlet konfliktusán keresztül a mai világunkra - ismertette a darabhoz kapcsolódó terveket a színházigazgató.

A doktor úr

Szelle Dávid kiemelte, hogy az előadás rendezésénél itt is az a kulcs, hogy minden korosztályhoz eljusson és befogadhatóvá váljon a történet.

"Molnár Ferenc szinte matematikai pontossággal megfogalmazott tökéletes mondatait, nyelvezetét megtartva, a 2010-es évekbe szeretnénk helyezni a történetet, akár a mai technikát is használva, hiszen így még közelebb kerülhetünk a mai korhoz."

Vándorfi László a tájékoztató végén hangsúlyozta, hogy a régi előadásokat kedvelő vagy esetleg egy-egy szimpatikusabb darab időpontjáról lemaradó nézőknek sem kell aggódnia: több régi darabot is műsoron tart továbbra is a színház.

A nyári szezonra is készül rendhagyó produkciókkal a társulat: a megszokott színházi helyszínen kívül, strandon és a Várban különböző zenés-táncos előadásokkal, mesével, musical-lel örvendezteti meg közönségét a Pannon Várszínház a meleg nyári estéken.

Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.