Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elvonás helyett átalakítás

2009. július 20. 10:28 // Forrás: MTI / vehir.hu
Bokros Lajos: Az önkormányzati rendszer szerkezetének megváltoztatására van szükség, nem pénzelvonásra.

Az MDF európai parlamenti képviselője a Magyar Televízió Napkelte című műsorában mondta hétfőn: - Újra kell gondolni, hogy az önkormányzatok egyes szintjein milyen feladatokat kell kötelezően vagy adott esetben választhatóan ellátni, máskülönben a pénzek passzírozásának és tologatásának semmi értelme nincsen - reagált az önkormányzati szféra 120 milliárdos kormányzati elvonására. - A feladatokat kell tehát megváltoztatni, átszabni, új struktúrába rendezni, és ahhoz kell majd hozzárendelni a pénzt.

Bokros Lajos meglátása szerint a rosszul működő, nem hatékony kisiskolák működtetése helyett az volna célszerű, ha öt-hat kistelepülés összefogna, és közösen tartana fenn egy jó színvonalú iskolát. - Magyarországon tényleg javult a gazdasági helyzet, és el kell ismerni, hogy ez részben a kormány tevékenységének köszönhető. Nem lehet azonban még végleges győzelemről beszélni, mert a pozitív folyamatok másrészt annak köszönhetők, hogy megváltoztak a világgazdasági folyamatok, optimistább a hangulat az Egyesült Államokban és az eurózónában is - jegyezte meg.

A pénzügyi szakember arról is beszélt, hogy a kedvező helyzetet a kormánynak úgy kellene kihasználnia, hogy "további bizalomerősítő intézkedéseket" hoz. A Magyar Nemzeti Banknak pedig célszerű volna a magyarországi alapkamatot csökkenteni, ha bízik abban, hogy a forint árfolyama nem romlik a későbbiekben.

A Nemzetközi Valutaalappal véleménye szerint akkor is meg kell állapodni az ország további gazdaságpolitikájáról, ha a következő kölcsönt nem tőle veszik fel. A kölcsönök kamatfelárai ugyanis megemelkedhetnek, ha a befektetők látják, hogy nem számíthatnak a költségvetési szigor folytatására a következő kormány részéről - indokolta véleményét.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. ma 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. ma 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. ma 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.