Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meg kell teremteni a közösségformálás lehetőségeit a kistelepüléseken is

2019. április 2. 2:00
A megye közművelődési szakembereivel tartott tanácskozást a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatósága kedden a Veszprém Agórában a megyei lehetőségekről.

Némedi Lajos alpolgármester a rendezvény elején elmondta, a közművelődésnek minden közösség életében nagy szerepe van, hiszen előbbi jelentősen befolyásolja a lakosság közérzetét is. Veszprémben ráadásul a téma most az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése miatt is különösen aktuális.

Dr. Baloghné Uracs Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóság vezetője hozzátette, a helyzetük nem olyan egyszerű. Bár a megye gyönyörű környezeti adottságokkal rendelkezik, elsősorban egy aprófalvas térségről beszélhetünk, 70 százalékban 500-1000 alatti lakosságszámú településekkel. Emiatt aztán rendkívül nehéz közösséget építeni itt, főként, hogy szakemberekből is hiány van.

A megye nagy előnye azonban, hogy innovációkban nagyon gazdag és az értékfeltárásban sok lehetőség rejlik. Baloghné szerint erre érdemes lenne minél nagyobb hangsúlyt fektetniük a megye szakembereinek, hiszen itt nem csupán arról van szó, hogy a lakók felterjesztenek a települési értéktárba értékeket, vagy éppen felhúznak az alapján egy skanzent. Az értékfeltárás egy kiváló eszköz arra, hogy minél több embert megszólítsunk, a megfáradt települések lakóinak pedig új motivációkat adjunk.

Mindemellett az igazgatóság is több projektet működtet, melyek fellendíthetik a hátrányos térségek életét. Ilyen például az országos Pajtaszínház Program és Szemle, amelynek köszönhetően ma már több mint száz falusi színjátszókör indult el, vagy a Bűvös Bábos Program és a Komatál Program, melyek szintén jelentős érdeklődésre tartottak számot az elmúlt időszakban. Az intézet tervezett megyei programjai között szerepel továbbá a szakemberek képzése és a művészeti csoportok fejlesztése is.

A közművelődés fejlesztése valóban komoly kihívás és szükséges lépés, hiszen az EKF program tétje is az, hogy valóban túl tudunk-e lépni a határainkon, a passzivitáson és a provinciális gondolkodáson, és a kultúra által egy még élhetőbb régióvá fejlődni – mutatott rá Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója. Ez már csak azért is lenne fontos, mert a problémák, amikkel küszködünk, nem egyediek: a szezonalitás, a fiatalok elvándorlása, a közösségépítés kérdései Európa számos települését érintik, így Veszprém a bakonyi-balatoni régióval együttműködve jó példát is mutathatna.

Ehhez viszont összefogás szükséges, amiben a közművelődési szakembereknek is nagy szerepe jut. Mészáros Zoltán elmondta, bár a pályázatban és a cég részéről több impozáns ötletet is felvetettek, ezek inkább csak egy koncepció részét képezték: az, hogy pontosan mi fog megvalósulni 2023-ban, még most alakul. Ehhez várjuk az ötleteket, hiszen a programoknak várhatóan mi csak kb. 10-15%-át fogjuk adni, a többit a közösség hozza létre – tette hozzá Mike Friderika projektvezető.

A koncepcióban persze számos, rendkívül érdekes ötlet szerepel, amelyek jó kiindulópontot jelenthetnek másoknak is: ilyenek például a veszprémi buszpályaudvar élhetőbbé alakítása, a közterületek megreformálása sportolási szándékkal, vizes területek kialakítása a lakótelepeken, közösségi helyek létrehozatala a húszemeletesben, a játszó város részeként hinták elhelyezése a buszmegállókban vagy éppen közösségi kertek és szórakozási lehetőségek felhúzása a tetőkön.

Az EKF csapat ezért most kapacitásbővítésen gondolkozik, akár egy-egy régiós EKF iroda létrehozásában, mindamellett készül az új logó is.

Egy ötlet az EKF megvalósításáraEgy ötlet az EKF megvalósítására

A szakmai napon szó esett a Magyar Falu Programról is, melynek keretében 150 milliárd forintból fejlesztené a kormány a falvakat, prioritásként kezelve többek között az utak rendbetételét, a közösségépítést és a sportolási lehetőségek megteremtését.

A nap második felében a résztvevők néhány jó példával is találkozhattak a vidéki közösségfejlesztést illetően, ötleteket adhattak az EKF programhoz, valamint műhelymunkák keretében foglalkozhattak az idősek és a fiatalok bevonási lehetőségeivel.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.