Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kiállítás nyílt Bojtor Károly műveiből a Dubniczay Palotában

2019. március 15. 4:00
A húsz éve eltávozott, Veszprémben két évtizeden keresztül alkotó festő jubileumi emlékkiállítása április 28-ig tekinthető meg a Dubniczay-palota Várgalériájában.

Bojtor Károly 1933-ban született a Nógrád megyei Mátraverebélyen. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, mesterei Pap Gyula és Domanovszky Endre volt. Gyakran dolgozott a kecskeméti művésztelepen. 1977-ben önálló tárlata volt a Műcsarnokban, de voltak tárlatai itthon (Szombathely, Debrecen, Pécs, Szeged) és külföldön (Bécs, Csehszlovákia, Lengyelország, Kanada).

Figurális műveire a realista szemlélet volt jellemző. Munkáival számos díjat nyert, 1967-1970-ig Derkovits-ösztöndíjas volt. Élete utolsó húsz évében Veszprémben alkotott. 1998-ban Veszprém városa Gizella-díjat adományozott neki. 1999. július 9-én halt meg.

Első önálló városi kiállítása 1997-ben volt a Vegyipari Egyetemen. Halála után 2000-ben a Művészetek Háza már rendezett emlékkiállítást, csütörtök délután pedig ismét itt (egész pontosan a Várgalériában) nyitottak műveiből tárlatot.

A „Tulsó Part” című emlékkiállítás megnyitóján Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója úgy fogalmazott, a Bojtor halálának huszadik évfordulóján nyílt tárlatban keresztmetszetet kaphatunk a festő életművéből, így azok is megismerhetik, akik most találkoznak először a Veszprémben két évtizedig alkotó művésszel.

A megnyitóra érkező közönséget Porga Gyula polgármester is köszöntötte. Mint mondta, személyesen nem ismerte a művészt, ám az életének legjelentősebb időszakát itt töltő Bojtor az elmondások szerint igazi veszprémivé, szinte fogalommá vált.

Neve és munkássága nem kopott meg, ami a helyi közösség erejének és Bojtor Károly lányának (Bojtor Zsuzsa) tagságával működő alapítványnak is köszönhető. A polgármester elárulta azt is, otthonában ő is rendelkezik Bojtor-festménnyel.

Porga Gyula köszöntötte a kiállításra érkezőketPorga Gyula köszöntötte a kiállításra érkezőket

Bojtor Zsuzsa a megnyitón azt mondta, az édesapjáról készült honlap hamarosan megújul, ahol a tervek szerint digitalizált archívum formájában teszik közzé Bojtor Károly anyagait, így azok is gyönyörködhetnek a festményekben, akik személyesen nem tudják megnézni a kiállítást.

A „Tulsó Part”-on is kiállított Bojtor festmények jó része Veszprémben készült, ez az időszak Gopcsa Katalin művészettörténész szerint hallatlanul egységes képet mutat:

A huszadik század megkérdőjelezésének, a műfajokat elvető, tiszavirág életű útkeresést jelentette.

Nem csatlakozott sem a zajosan jelentkező művészet új kifejezését kutató irányzatokhoz, sem a művészeti közélet nyüzsgő kavalkádjához, és az abban jelen levő csoportokhoz sem, mégis folyamatosan jelen volt az új otthonának választott Veszprém megye kulturális életének. (…)

Képei a biztos kézzel komponáló, nagy mesterségbeli festő jelenlétét bizonyítják”

- mondta a festőről.

A kiállítás április 28-ig tekinthető meg a Dubniczay-palota Várgalériájában.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.