Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Körforgalom helyi járattal

2009. július 8. 16:46
Határidőre, a tervezett 80 milliós költséggel hivatalosan is átadták a közforgalomnak az Aulich és Aradi vértanúk útjának körforgalmát.

A ma délutáni megnyitón a városrész önkormányzati képviselője, Domonkos József köszöntötte az ünnepélyes megnyitóra érkezetteket.

Debreczenyi János polgármester beszédében elsősorban a közlekedés biztonságának várható javulását emelte ki. Bejelentette, hogy a Volánnal kötött szerződés értelmében az új tanév kezdetétől (szeptember 2.) már ezt a körforgalmat is igénybe fogják venni a helyi járatok.

A 6-os számú (szomszédos) választókörzet képviselője, Szolnoki Pál azt hangsúlyozta, hogy a körforgalom üzembe helyezésével valós értelmében is közelebb kerül a Bakonyalja városrész a régebbiekhez. Köszönetet mondott az adófizetőknek is, akiknek régi vágya a körforgalom.

A kissé barátságtalan időjárás ellenére többen is kíváncsiak voltak az átadást követő műsorra, melyben fellépett Dávid Roland énekes, a Hemo Winner táncosai, valamint a gyerekek kedvence, Rudi bohóc.

Galéria
Körforgalom helyi járattal
Zatkalik András
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. ma 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. ma 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. ma 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.