Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Holnaptól Balatonsound

2009. július 8. 11:06
Rekordot állítottak fel a szervezők: először kelt el elővételben minden bérlet hazánkban egy többnapos rendezvényre.

Idén is Zamárdi ad helyet a rendezvénynek. A Szántód és Siófok közötti nyaralótelepülés sokáig ismeretlen volt a fesztiválozók körében. A Pannon Egyetem hallgatói láttak először fantáziát a két kilométer hosszú szabad strand nyújtotta lehetőségekben 2006-ban, amikor az EFOTT helyszínéül választották.


Egy újabb fesztivál: csak csepp a tengerben, mondhatnánk. A Sound valamitől mégis különleges. Egy fesztivál neves fellépőkkel, igényes zenékkel, igényes közönségnek, arra az esetre, ha elegünk lenne a város porából és a zaj helyett is inkább olyan valódi zenei csemegékre vágyunk, mint a PASO, a Black Charry, vagy az Anima Sound System. Ami igazán csábító, hogy a koncertek, programok között bármikor felfrissülhetünk a hűs hullámokban és a chill-out sátrakban. David Guetta, Sterbinszky, Erick Morillo és Zagar szolgáltatja az elektronikus dallamokat. Változatos hangzásvilág nyílik meg előttünk, mert a lemezlovasok mellett élő fellépők is érkeznek, szép számmal. Akik biztosan ott lesznek: Nouvelle Vague, Underworld, Neo, Moby… és még sorolhatnánk… Ne maradjunk otthon mi sem!

Sulyok Réka
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. ma 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. ma 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. ma 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.