Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

R.Sándor nem vallott

2009. július 1. 12:00 // Forrás: FH / origo
Megtagadta a vallomástételt a Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottja. A nyomozás várhatóan év végéig tart.

Kamarás Gábor, R. Sándor ügyvédje azzal indokolta védence szótlanságát, hogy annak keddi kihallgatásán nem a bűncselekményről, hanem társairól és anyagi helyzetéről kérdezték.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott 26 éves kézilabdázóját február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A bárban szórakozó kézilabdázóba belekötött egy társaság, s az utcán folytatódó dulakodás közben a sportolót halálos szúrás érte. Csapattársai, Ivan Pesic és Zarko Sesum életveszélyesen megsérültek.

Az ügynek jelenleg hét gyanúsítottja van, közülük hatan vannak előzetesben. Öt személyt, R. Sándort, N. Győzőt, Sz. Ivánt, P. Gábort és B. Csabát társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó, valamint súlyos testi sértéssel, továbbá csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítja a rendőrség. Egy budapesti férfit és egy nőt - utóbbi van szabadlábon - bűnpártolással gyanúsítanak.

R. Sándort a gyilkosság után egyik társával Ausztriában fogták el. Eddig több mint 450 tanút hallgattak meg a rendőrök és 37 szakértőt rendeltek ki az ügyben, a nyomozás várhatón év végéig tart.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. ma 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. ma 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. ma 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.