Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jeruzsálemhegy története kötetben

2018. november 12. 3:00
Bemutatta a Veszprémi Kaleidoszkóp könyvsorozat legújabb könyvét, a Jeruzsálemhegyet a Veszprémi Jeruzsálemhegyi Baráti Kör és a Magyar Nemzeti Levéltár. A kötet első három része: a Cserhát, a Vásárállás, és a Püspökkert után tehát már a negyedik rész is megjelent.

A könyv bemutatásának felvezetéseként Heiter Sándor, a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör elnöke beszélt, aki a visszaemlékezés, a múltidézés jelentőségét hangsúlyozta. A kötet fontossága lehet, hogy ha már nem lesz kitől kérdéseket feltenni – jelen esetben Jeruzsálemhegyről –, kéznél lesz a negyedik kötet is.

Boross István, a Levéltár igazgatója elmondta: „mindig ünnepi pillanat, amikor új kiadványt engedhetünk útnak.” A könyv (nemcsak anyagi, de szellemi) támogatásáért a Veszprém Város Önkormányzatának, a Nemzeti Levéltárnak, és a Jeruzsálemhegyi Baráti Körnek mondott köszönetet.

Brányi Mária alpolgármester köszöntőjében a kötet sikerének titkáról beszélt, miszerint a városrész történetének személyes hangvétele a kulcs, hiszen amellett, hogy történelmi utazáson vehetnek részt az olvasók, még családi történetekbe is betekintést nyerhetünk.

Márkusné Vörös Hajnalka egy kisebb kedvcsináló elődást tartott az érdeklődőknek. Megtudtuk, a könyvben számos olyan név és család szerepel, melyek ugyan közismertek, benne vannak a köztudatban, de történetüket nem ismerjük. A kutatások eredményeképpen a kötetben a városrész fejlődése is nyomon követhető.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.