Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A valódi értéket jutalmazták: átadták a Cholnoky-díjat

2018. október 19. 4:00
Minden év októberében átadják a Cholnoky-díjat, amit valamely művészeti vagy tudományágban maradandót alkotó művész vehet át.

Az idén Gopcsa Katalin művészettörténésznek ítélték a díjat, elismerve eddigi munkáját és kiemelkedő teljesítményét. A Dubniczay-palotában megrendezett díjátadó ünnepélyen köszöntő beszédet mondott Géczi János József Attila-díjas író, aki elismeréséül elmondta: „léteznek műtárgyak, életművek, események – Veszprémben és az országban egyaránt –, amelyeket azért ismerhetünk, mert Gopcsa Katalin érdeklődött irántuk, és ma már akképpen látjuk és értékeljük ezeket, ahogyan ő látja.”

A díjat Porga Gyula polgármester adta át Gopcsa Katalinnak, kifejezve elismerését és gratulációját.

A díjátadó emelkedettségét fokozta Palásti Máté, aki színvonalas gitárjátékával ajándékozta meg az ünneplő közönséget.

Gopcsa Katalin művészettörténész, muzeológus, szerkesztő az ELTE BTK művészettörténet- francia- magyar szakán 1972-ben vette kézhez diplomáját. Már az egyetem előtt is, 1972- től pedig ismét a veszprémi múzeum művészettörténész munkatársa lett. 1982 és 1985 között a budapesti Fotóművészeti Galéria művészeti vezetője. 1986-tól a Laczkó Dezső Múzeum tudományos főmunkatársa. Nevéhez számos kiállítás és tárlatrendezés fűződik. Szakterülete a XX. századi és kortárs magyar művészet és fotóművészet. Tíz éven át volt a Veszprém televízió Kép a Képben című vizuális folyóiratának főszerkesztője. Iparművészettel, építészettel és várostörténettel is foglalkozik, emellett művészetpedagógiai kiadványokat szerkeszt. Tagja többek között a Művészettörténészek Kállai Ernő körének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének. A SÉD folyóirat egyik alapító szerkesztője, akinek Csikász Imre szobrász, Nagy Sándor képzőművész és Egry József festőművész örökségének helyi és országos szintű fenntartásáért, ápolásáért végzett munkája is kiemelkedő. 2002-ben Laczkó Dezső-díjjal, 2011-ben pedig Gizella- díjjal ismerték el munkásságát. 2018-ban Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése Veszprém város művészettörténeti értékeinek ápolásáért végzett példamutató munkája, valamint kiemelkedő közéleti tevékenysége elismeréseként Gopcsa Katalin részére Cholnoky- díjat adományoz.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.