Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Testvérek találkozója

2018. szeptember 15. 5:00
Kovászna megye tanácsának és a Veszprém Megyei Önkormányzat együttműködésének 25 éves jubileuma alkalmából tartottak egész napos programsorozatot szombaton az Óváros téren. Bár ez elsőre meglehetősen formálisnak hangozhat, valójában vidám forgatag várta Veszprémben a sepsiszentgyörgyieket.

Olyannyira, hogy a rendezvény kezdetén Pápa Város Fúvószenekara a klasszikus formáktól elrugaszkodva rögtön egy kis Trónok harca betétdal feldolgozással, Adele Rolling in the deep című slágerével meg az újonnan felfedezett latin dalok iránti lelkesedésünk egyik gyöngyszemével, Alvaro Soler Sofia című szerzeményével hangoltak. És ha megengednek egy kis személyes megjegyzést, szerintem ennél jobb vendégváró felvezetést nem is kaphattak volna a Kovászna megyeiek: a pápaiaknak egy kicsit sikerült újra felidézni a büszkeségünknek számító Utcazene hangulatát, ahol klasszikus hangszereken rádióbarát dalokat játszó konzis fiatalok meg örökifjak töltik meg muzsikával és élettel az utcákat.

Az 1946-ban alakult, de jogelődje révén idén valójában már 100 éve létező Fúvószenekartól egyébként nem idegen ez a felállás. 2015-ben például ABBA Show-jukkal arattak elismerést, amivel kiemelt arany minősítést szereztek szórakoztató kategóriában, két évvel ezelőtti Legyen tánc! előadásuk szintén arany minősítést kapott koncertelőadás kategóriában, de beszédes Csináljuk a show-t! elnevezésű saját szervezésű programjuk sikere is, amely az évek során nemzetközi fesztivállá érett. Szóvak a zenekar kétségtelenül ért hozzá, hogyan legyenek egyszerre szórakoztatóak és értékesek, s hogyan érdemes fogadni távol élő testvéreinket.

Mert ahogy Porga Gyula polgármester is rámutatott, a három évtizede testvérvárosunknak számító Sepsiszentgyörgy, Kovászna megye küldöttei nem csak barátaink: „magyar találkozik ezen a napon magyarral, testvér a testvérrel. Nem egyszerű vendégek Önök itt a királynék városában, hiszen közel három évtizede hazajárnak, mert a hazájukban járnak, amikor Veszprémbe érkeznek.”

Tamás Sándor, Polgárdy Imre, Porga GyulaTamás Sándor, Polgárdy Imre, Porga Gyula

Kovászna és Veszprém megyét, Sepsiszentgyörgyöt és Veszprémet számos kapocs fűzi össze: megannyi közös történelmi, kulturális, idegenforgalmi, gazdasági és sportesemény színesítette a két testvérmegye, illetve testvérváros életét az elmúlt évtizedekben. Porga szerint azonban mindezen felül sokkal fontosabb a tudat, hogy mindannyian magyarok vagyunk. „Ez az az érzés, ami megelőz minden hivatalosságot és intézményesült formát.”

A polgármester a történelmi vonatkozásokra kitérve emlékeztetett, a honfoglalás óta a hazáért vívott ezer éves küzdelem ma sem ért véget, és nemcsak Erdélyben küzdelmes a magyarság sorsa a 21. században, de szerte a világon a megmaradásért küzdünk. „Ebben a küzdelemben találtunk nagyszerű társakra erdélyi testvéreinkben, akik nemzeti identitásunk őrzői a történelmi Magyarország távoli pontjain éppúgy, mint szerte a világon. Veszprém a kultúra és a tudomány városaként ugyancsak különös gondot fordít arra, hogy nemzeti kulturális örökségünket megőrizzük az eljövendő nemzedékek számára és minél szélesebb körben ismertté tegyük a magyarság körében. Visszatekintve az elmúlt három évtized közös munkájára, elégedettek lehetünk az eredményeinkkel. Többet tudunk egymásról, többre értékeljük egymást és még jobban egységbe kovácsolódtunk magyarokként, így az újabb kihívásokkal is könnyebb szembenézni” – fogalmazott.

Szerencsére, ahogy a polgármester is elismerte, a székely testvéreinkkel töltött együttlét nemcsak komoly és felelősségteljes, de örömteli is, s nem csupán bajban ismerszik meg a barát (ahogy arról a vörösiszap katasztrófa során nyújtott segítséggel már tanúbizonyságot tettek a kovásznaiak), hanem örömben is. A nap további részében éppen ezért a vidám programoké volt a főszerep: az Óváros téri forgatagban elsősorban a magyar népi hagyományokhoz kötődő zenés-táncos előadásokat hallhattak és láthattak a látogatók, de kézműves kirakodóvásár is várta az ide érkezőket.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.