Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Holtponton a Cozma-ügy?

2009. június 19. 10:12 // Forrás: VMRFK Sajtószolgálat
Három áldozat, hat letartóztatott, hét gyanúsított, 450 tanú és 37 szakértői vizsgálat. Rengeteg adat, szerény eredmény.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2009. február 8. óta kiemelt feladatként kezeli a veszprémi kézilabda csapat játékosai sérelmére elkövetett bűncselekmények vizsgálatát. A bűncselekmények elkövetése óta a megyei bűnügyi állomány teljes létszámban azon dolgozik, hogy a tragédia éjszakáján történtek másodpercnyi pontossággal, a valóságnak megfelelően legyenek rekonstruálva - áll a rendőrség minapi közleményében.

A Veszprém megyei nyomozók eddig több mint 450 tanút hallgattak meg, illetve a vizsgálat során felmerült megannyi ellentmondás, a rendőrséghez különböző formában érkezett bejelentések tisztázása érdekében 174 alkalommal folytatólag kérdezték a tanúkat az emberölés éjszakáján történtekről.

A nyomozás során eddig 37 esetben került sor szakértő kirendelésére, kiknek véleményét a vizsgálat jelen, értékelő-elemző szakaszában a nyomozás egyéb adataival vetik össze.

Jelenleg 7 gyanúsított van az ügyben, akik közül 6 fő előzetes letartóztatásban van. A veszprémi rendőrök a gyanúsítottakat elkövetői minőségük pontos tisztázása végett közel 50 alkalommal hallgatták ki, a tanúk részvételével pedig 9 esetben helyszíni kihallgatás keretében tisztázták a bárban és az utcán történteket.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. ma 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. ma 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. ma 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.