Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A megyeiek Dávidot támogatják

2009. június 19. 9:10 // Forrás: MTI / vehir.hu
A Magyar Demokrata Fórum megyei szervezeteinek többsége támogatja, hogy Dávid Ibolya maradjon továbbra is a párt elnöke.

Az MDF szombaton tartja országos gyűlését, amelyen Dávid Ibolya pártelnök mellett az MDF teljes, jelenleg nyolctagú elnöksége bizalmi szavazást kér a küldöttektől. Azok a megyei vezetők, akik támogatják a jelenlegi vezetést, úgy nyilatkoztak: Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András gyakorlatilag "saját magát zárta ki" a pártból, mivel nem párt alapszabályának megfelelően cselekedtek. Volt, aki azt mondta: az lett volna a tisztességes, hogy listáról szerzett mandátumukat visszaadják, hogy a párt mást jelölhessen helyettük az Országgyűlésbe.

Kilép a pártból a somogyi MDF-ből néhány hónapja kizárt, ám ez ellen fellebbező elnöke, Balla György, ha Dávid Ibolya marad a párt elnöke. Balla György meghívót nem kapott, ezért nem is lesz ott a gyűlésen, noha tudomása szerint ismét szóba kerül a kizárása, amiről csakúgy, mint első alkalommal - szavai szerint - most is elfelejtették értesíteni.

A Csongrád megyei MDF-nél Dávid Ibolya elnök és az elnökség támogatásáról nem született testületi döntés. Grezsa István megyei elnök ugyanakkor azt mondta: a helyi szervezet az elmúlt egy évben világosan politizált, s számos kérdésben felemelte szavát a pártvezetéssel szemben. Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András kizárásával kapcsolatban a politikus kifejtette: sajnálattal tapasztalja, hogy az MDF-ben elkezdődött egyfajta "kirekesztősdi egy látszategység megteremtése érdekében".

Az MDF Békés megyei elnöke, magánvéleményét hangsúlyozva, közölte: nem ért egyet azzal, hogy a három képviselőt kizárták az MDF-ből. Takács Péter korábban az MTI-nek azt mondta: a megyei választmány nem támogatta, hogy Bokros Lajos vezesse az MDF európai parlamenti választási listáját, szívesebben látta volna, ha azt Boross Péter és Olajos Péter vezette volna.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. ma 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. ma 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. ma 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.