Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minden napra jut magyar fellépő az Auer Fesztiválon

2018. július 3. 12:00
Negyedik alkalommal rendezik meg az Auer Fesztivált augusztus 1. és 5. között. Hétfőn jelentették be a fellépőket.

Veszprém – Auer Lipót, hegedűművész, karmester és zenepedagógus szülővárosa – egy különleges és fantasztikus hely, hiszen tehetséges lokálpatrióta emberek álmodnak itt, és meg is valósítják céljaikat, miközben kötődnek ehhez a helyhez. Ebben a városban a közönség elvárja a kulturális programok magas minőségét, és ezt a művészek a rendezvényeken át is adják nekik - fogalmazott a programsorozat hétfői sajtótájékoztatóján Porga Gyula polgármester.

Porga GyulaPorga Gyula

Mint minden évben, idén sem csak hazai, hanem külföldi komolyzenei előadóktól is hallhatunk majd koncerteket a veszprémi fesztiválon, annak két helyszínén: a Megyeházában, illetve a Hangvillában. Minden évben más fellépők érkeznek a fesztiválra, így idén sem lesz ismétlés – ígérte Kováts Péter hegedűművész, a fesztivál igazgatója.

Kováts PéterKováts Péter

A 2018-as Auer fesztivál talán legkülönlegesebb előadója Gidon Kremer hegedűművész lesz, aki Yulianna Avdeeva zongoraművésszel, Giedre Dirvanauskaite gordonkaművésszel és a Mendelssohn Kamarazenekarral együtt lép majd fel. David Geringas világhírű gordonkaművész és a Kossuth-díjas karmester, Vásáry Tamás is elérkeznek Veszprémbe, valamint a Fülei Balázs, Kováts Péter és Varga István alkotta Auer Trió is. A fiatal versenygyőztesek, Fejérvári Zoltán zongoraművész, és a Kállai Vonósnégyes is jön a fesztiválra. Veszprém büszkesége, a Gárdonyi Ifjúsági Kamarazenekar, továbbá Herczku Ágnes és művészbarátai, és a világon egyedülálló Grammy-díjas klezmer együttes, a New York-i Klezmatics is fellép Veszprémben.

Programok és helyszínek:

augusztus 1. szerda
20:00, Hangvilla - Mozart-est Vásáry Tamással

augusztus 2. csütörtök
20:00, Megyeháza - Az Auer Trió kamaraestje

augusztus 3. péntek
17:30, Megyeháza - Herczku Ágnes és zenésztársai Bartók estje
20:00, Hangvilla - David Geringas és a Mendelssohn Kamarazenekar

augusztus 4. szombat
17:30, Megyeháza - Kállai Vonósnégyes
20:00, Hangvilla - The Klezmatics

augusztus 5. vasárnap
17:30, Megyeháza - A Gárdonyi Ifjúsági Kamarazenekar koncertje
20:00, Hangvilla - Gidon Kremer és a Mendelssohn Kamarazenekar

Ágel Zita Krisztina

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.